Abádszalóki Babamúzeum

Mozaik Múzeumtúra - Virtuális Roadshow

2020. július 28.

Vissza a virtuális feladatsorhoz

"A babák népviseletbe öltöztetésének ötletét iskolai szakkör keretében kezdtem megvalósítani. Két éven keresztül szertárban voltak, csak jelentősebb alkalmakkor kerültek kiállításra az iskola aulájában. A Református Püspöki Hivatal felajánlotta az abádi iskolát állandó kiállítás céljára 1997, 1998-ban.   Jelenleg 560 darab, 56 cm-es népviseletbe öltöztetett baba tekinthető meg. A babaméret azért fontos, mert ebben a méretben még stilizálás nélkül a legbonyolultabb hímzés, szabás is elkészíthető. A muzeológusok nemzetközi konferenciáján hangzott el, hogy Európa leggazdagabb viselete tekinthető meg itt babaméretben. Az eddig feldolgozott viseletek többsége a XIX. századból, népviseletünk virágzásának idejéből való, de jelentős számban vannak olyanok is, melyek a korábbi időből származnak."  - fogalmaz a múzeumot megálmodó és a mai napig működtető Steigauf Józsefné, Róza.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Hortobágyi csikós, vízhordó cseléd

 

A hortobágyi csikósok ma is viseletben vannak. Félgömb alakú, széles karimájú, nemezből készített kalapjukat áll alatt rögzítik. Gatyájuk és ingük kékfestőből készült.  Mellényüket pitykék díszítették. Bőrtarisznyája és csikóbőrös kulacsa állandóan vele volt.

A legrégebbi női viselet a vízhordó vászoncseléden van. Nevét onnan kapta, hogy fehérneműje otthon szőtt vászonból készült. Mivel kötény van előtte, öltözete munkaruhának számít. Mezítláb van, mert nyáron csak az idősebbeken volt lábbeli.

A kérdés, amire a választ várjuk:

Mi az, ami állandóan egy hortobágyi csikóssal van? 

A, ostor és pipa

B, pipa és bőrtarisznya

C, bőrtarisznya és csikóbőrös kulacs

Csángói viselet

  

A csángók ruhadarabjai jól elkülönülnek a többi, magyarok által lakott települések öltözetétől. A környező románság közvetlen befolyásoló ereje mellett is önálló, sajátos egységet mutat. Felfedezhető a bolgár és ukrán viseletekkel összefüggő hasonlatosság is. A nők jellegzetes lepel szoknyáját a derékra erősítő bernyéccel, a középkor óta együtt szövik. Házilag készült a bocskor is. Nyáron mezítláb jártak. A férfiak az első világháború után kezdték hordani a bakancsot. Az ingek mind a két nemnél kendervászonból készültek, és apró keresztszemes öltéssel díszítették, melyekkel egyben a települések közötti különbségeket is jelezték. Ezt a célt szolgálta a szőttesek színeinek összeválogatása is.

Csővári viselet

Csőváron is nagyünneplőnek számított az egyőtős /ugyanabból az anyagból készült/ ruha. A fehér ingvállas viselet gazdagon hímzett. A lányok ünnepi öltözetéhez hozzátartozott a monogramos zsebkendő. Az idős férfi bocskort viselt.  A hetyke legény előtt hímzett surc /kötény/ volt.

A kérdés, amire a választ várjuk:

Milyen ruhadarab a hímzett surc, ami a hetyke legények előtt volt?

A, tarisznya

B, mellény

C, kötény

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Információk a múzeumról:

Nyitvatartás:
Hétfő és vasárnap kivételével minden nap 9-12-ig.
Ünnepnapokon zárva.

Előzetes egyeztetés után az intézmény más időpontban is látogatható.

Információ:
Steigauf Józsefné
telefon: 06/59 355-383
Mobil: 06/20 669-4474
Lakás: 5241 Abádszalók, István kir. út 23.

Színterei:

  • Helytörténeti gyűjtemény
  • Parasztszoba
  • Falvédő gyűjtemény
  • Vert csipke
  • Népviseletbe öltöztetett babák

---------------------------------------------------------------------------------

A múzeum weboldala: http://www.abadszalok.hu/?be=t1&menu=m46

Az esemény szervezője: Mozaik Múzeumtúra
Az esemény koordinátora: Örökség Kultúrpolitikai Intézet
Az iskolai program szervezője: Felelős Szülők Iskolája

Facebook esemény: Vakációzzunk a múzeumokkal - Virtuális Roadshow