Déri Múzeum

Digitális Edukációs Múzeumi Órák - DEMÓ 2

2020. június 4.

„Építsünk hajlékot a múzsáknak” 

Kilencven évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Déri Múzeum

Debrecen kulturális életében jelentős helyet foglal el az 1920. június 4. és 1930. május 25. közötti időszak. Akkor, amikor az ország egésze a trianoni döntés által okozott veszteség bénultságában éli mindennapjait, Debrecenben a város arculatát évszázadokra meghatározó két, oktatási és művelődési intézmény kezdte meg működését: a Tisza István Tudományegyetem és a Déri Múzeum. A szomorú emlékű diktátum hatására az oktatás és a múzeumügy is súlyos veszteséget szenvedett. Elcsatoltak egyetemeket, de a trianoni események után a múzeumok közül hatvannál is több került Magyarország határain kívülre, felbecsülhetetlen értékű műkincseikkel együtt. Ennek fényében meghatározó volt Déri Frigyes nagylelkű felajánlása, amelyben Debrecent választotta a gyűjteményét bemutató múzeum helyszínéül.

Támogatása nem pusztán a gyűjtemény ajándékozására terjedt ki, az építkezésre is jelentős összeget különített el. Az ünnepélyes alapkőletételt követően még hosszú évek munkája következett. A múzeum épületét végül 1928 decemberében adták át a kiállítást rendező szakembereknek. Nekik köszönhetően 1930. május 25-én Debrecen városa az ország legmodernebb múzeumépületében elhelyezett gazdag kultúrtörténeti kiállítással fogadhatta a látogatókat. Visszafogott elrendezésével és díszítésével megvalósult – az 1923 decemberében összehívott építkezési bizottsági gyűlésen megfogalmazott követelmény: „A múzeum és belseje a tudomány s a jó ízlés szempontjai szerint alakítassék.” A szervezési és tervezési munkákban résztvevők közül sokan nem élhették meg ezt a pillanatot, így fájdalmas veszteség volt, hogy maga Déri Frigyes sem tudott jelen lenni. Álmai mégis valóra váltak, hiszen gyűjteménye az elmúlt 90 esztendőben Debrecen kulturális életének szerves részévé vált. A múzeumot határokon innen és túlról mindig is rendkívül sokan látogatták – s a vírusveszély elhárultával bizonyára ismét így lesz –, hiszen a gyűjtemény szépsége egyformán erősen hat valamennyi érkezőre.

A kérdés, amire jegyezd meg a választ: Melyik városban található a Déri Múzeum?

Az évfordulóra sokféleképpen emlékezik a Déri Múzeum, többek között játékos kvíz is készült a jeles alkalomra.

A játékos kvíz linkjét ITT éred el.

---------------------------------------------------------------------------

A múzeum weboldala: http://www.derimuzeum.hu/

 

Az esemény szervezője: Mozaik Múzeumtúra
Az esemény koordinátora: Örökség Kultúrpolitikai Intézet
Az iskolai program szervezője: Felelős Szülők Iskolája

Facebook esemény: DEMÓ 2 – Digitális Edukációs Múzeumi Órák