Egy katonai emlékhely, tele élményekkel

Jocó bácsi, a népszerű töri tanár, ezúttal a pákozdi Katonai Emlékpark programjáról írt nektek.

A Mozaik Múzeumtúra iskolai élmény-kommandós csapatához csatlakozott a pákozdi Katonai emlékpark és nemzeti emlékhely csapata is. Tanárként mindig szeretek olyan helyekre járni és olyan foglalkozáson részt venni, ami interaktív, ki lehet próbálni dolgokat és be lehet öltözni. Másrészt pedig irigykedem is, mert sokszor ezeken a helyeken nincs felnőtt méretű ruha, vagy ha van, akkor is csak akkor tudnék beöltözni, amikor a gyerekek már végeztek és ott toporognak, mikor megyünk már. Így nekem ezek sokszor csak vizuális élmények, nem vonódhatok bele úgy, ahogy szeretnék. Pákozd viszont ez alól kivétel.

A százhalombattai Eötvös József Általános Iskolában találkoztunk először. Amikor volt egy kis időm, akkor kimentem megnézni azt, milyen foglalkozást is tartanak, ami az alaki kiképzés nevet viseli. Azonnal invitáltak engem is, hogy álljak be a gyerekek közé. Örömmel bújtam bele a szabadságharc kori magyar ruhába és vettem magamhoz a szivacsszuronnyal ellátott fafegyvert. Azonnal úgy éreztem, ott állok a mező szélén és indulok a csatába. Pillanatok elérték nálam azt, hogy átszellemüljek.

A foglalkozást tartók – katonaemberek lévén – azonnal megkezdték a kiképzésünket. Hisz nem mindegy, hogyan teszi le az ember maga mellé a fegyvert, milyen vezényszavakkal emeli fel, hogyan fordítja vállra és végül hogyan kerül sor arra, hogy lövésre tartsuk a puskát. Minden meghatározott rendben, vezényszavakra kell, hogy történjen, különben nem lesz sikeres egy hadmozdulat. Visszanézve a fényképeket, abszolút komolyan vettem a feladatot és addig meg sem mozdultam, míg arra parancsot nem kaptam. Hihetetlen élmény volt, hisz alapvetően nem vagyok egy tekintélyelvű ember és nem is szeretem, ha megmondják, hogy mit és hogyan tegyek. De ott és akkor azt éreztem, hogy ezt kell tennem, hisz egyenruha van rajtam, ami teljesen más színbe helyezte a dolgokat és a helyzetet.

A kiképzés során rengeteg érdekességet, információkat meséltek el a katonák nekünk. Megtudtam azt, hogy honnan ered az „egy kaptafára készült” mondás: az akkori katonai cipők egyformák voltak és a huszárok folyamatosan váltogatták a lábukon, hogy ne használódjanak el. Mivel ez volt a felszerelés egyik legdrágább és legfontosabb eleme, sokszor előfordult az is, hogy a halott társukról is levették a cipőt és használták tovább.

Elhangzott az kérdés, hogy mi volt akkoriban egy lövész legfontosabb testrésze? Ti tudjátok? Nálunk záporoztak a tippek: a szeme, a válla, a karja, a lába, a mellkasa. De egyik sem. Én is azt gondoltam volna, hogy a szem, hisz azzal látja a célt és segíti a lövésben. De nem, Hisz egy ilyen nagy volumenű harcban bárhová lő az ellenség felé, jó eséllyel eltalál valakit. Hanem a két első foga. Igen, a foga. Mert a leleményes magyarok egy vászonzacskóba előre kimérték a lőport és a golyókat, hogy ne a csatatéren kelljen ezzel foglalkozni és időt tölteni. És ennek a vászonzacskónak a tetejét le kellett harapniuk a fogukkal, hogy bele tudják önteni a tartalmát a fegyverbe.

Az alaki kiképzésen eltöltött 20 perc pillanatok alatt eltelt és nagyon sajnáltam azt, hogy vége van. Én biztosan el fogok látogatni Pákozdra, hogy egy teljes kiképzést és élményt kapjak, meglátogassam az emlékparkot, meghallgassak számtalan érdekes információt, és ha már arra járok, a BA-KA-LAND-ot sem fogom kihagyni, az biztos. Pákozd benneteket is vár egész évben!

Infó: www.kempp.hu