Ludwig Múzeum

Digitális Edukációs Múzeumi Órák - DEMÓ

2020. május 18.

A web halála

A budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum alapítója, a német házaspár, Irene és Peter Ludwig több mint 12 ezer műalkotást tudhatott magáénak. Ebbe az antikvitás korától kezdődően egészen a kortárs művészetig tartoztak remekművek. A gyűjteményből származó ajándékok és kölcsöndarabok világszerte 30 múzeumban láthatók, ebből 12 a házaspár nevét viseli, többek között a budapesti, a kölni, a bécsi és a pekingi intézmény. A budapesti Ludwig Múzeumot – az első az egykori vasfüggönyön túl – 1989-ben alapították, miután 1987-ben létrehozták magyarországi alapítványukat. A budapesti intézménynek 70 nagy értékű nemzetközi műalkotást adományoztak és 95 művet helyeztek el letétbe, mellyel megalapozták a múzeum nemzetközi gyűjteményét és egyben létrehozták Magyarország első kortárs művészeti múzeumát. Az új múzeum első állandó kiállítása 1991-ben nyílt meg a Budavári Palota ’A’ Épületében, a Magyar Nemzeti Galéria rendezésében. A múzeum 1996-ban Kortárs Művészeti Múzeummá alakult és jelentős magyar anyaggal gyarapodott; 2005-ben költözött át a Müpába (korábban: Művészetek Palotája).

Nézd meg a Ludwig Múzeum múzeumpedagógiai csapatának bemutatkozó videóját, és légy részese az internet halálát boncolgató virtuális sétának! 

Fekete megrepedt iPhone előlapok, halott tájak, zaklatott beszélgetések moraja, és még sok más erős impulzus, vizuális effekt vár bennünket a Dead Web kiállításon. Képzeljük el, hogy nincsen többé internet. (Az már a világ vége?) Izgalmas kihívás ez akkor, amikor az internet átszövi mindennapjainkat, a kapcsolattartástól kezdve, az információk áramlásán át, a szórakozásig. Miközben a net egy kontrollálhatatlan szabad világ foglyává tesz, ott találjuk magunkat a technikai eszközök közé betonozva.

Vajon képesek vagytok-e megbirkózni egy internet nélküli világ gondolatával Ti, akiket digitális bennszülötteknek neveznek a felnőttek? Vajon összerakható-e egy olyan világ, amiben nincs internet, és mégis működik? Próbáljátok meg elképzelni!

The dead web – A web halála című múzeumpedagógiai foglalkozás

Itt található az online kiállítás, ha kíváncsi vagy még további érdekességekre, nézd meg EZT is.

---------------------------------------------------------------------------

A múzeum weboldala:
https://www.ludwigmuseum.hu/

Az esemény szervezője: Mozaik Múzeumtúra
Az esemény koordinátora: Örökség Kultúrpolitikai Intézet
Az iskolai program szervezője: Felelős Szülők Iskolája

Facebook esemény: DEMÓ – Digitális Edukációs Múzeumi Órák