Duna Múzeum
A Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeumot 1973-ban hozta létre az Országos Vízügyi Hivatal elsősorban azzal a céllal, hogy az évszázados vízi múlttal kapcsolatban fellelhető, muzeális értékű dokumentációs és tárgyi emlékanyag ne kallódjon el, hanem rendezett formában nyilvántartva, kiállításokon bemutatva az utókor épülését szolgálja, valamint vízügy részére információs adatbázis is legyen. A Duna Múzeum szinte egyedülálló a maga nemében, ugyanis még világviszonylatban is kevés hasonló múzeumot találni, mely ilyen mélységben foglalkozna a vízügy, a vízgazdálkodás történetével és hasonló óriási tárgyi és dokumentációs gyűjteménye legyen.
A Duna Múzeum szinte egyedülálló a maga nemében, ugyanis még világviszonylatban is kevés hasonló múzeumot találni, mely ilyen mélységben foglalkozna a vízügy, a vízgazdálkodás történetével és hasonló óriási tárgyi és dokumentációs gyűjteménye legyen.
A Duna Múzeum állandó kiállítása (Víz-Idő) 2018 márciusában bezárt, miután 18 éven át szórakoztatta, tanította az érdeklődőket. Az új, állandó kiállítás megnyitójának időpontja 2019. október 11.
Az új kiállítás a Vízeum nevet kapta. Legfőbb célja, hogy megtartva régi követőit, vendégeit, új célcsoportot is elérjen és bevonzzon. Ennek feltétele pedig az, hogy olyan élményt nyújtson, ami a legnehezebben elérhető és aktivizálható réteg, a fiatal felnőttek érdeklődését is felkelti. Ismeretszerzés élményen keresztül – óriási kihívás, aminek a Duna Múzeum új, állandó kiállítása igyekszik megfelelni. Olyan eszközöket, látványos, interaktív elemeket vonultat fel, amik – reményeink szerint – mindenkiben kiváltják a „wow” hatást. A kiállítás különböző egységekből épül fel, bemutatja a vízgazdálkodás múltját és jelenét, a vízzel kapcsolatos innovációkat, szemlélteti a víz erejének felhasználását, téma lesz a folyók szabályozása, hajózással kapcsolatos érdekességek, a klímaváltozás, a fürdés története, külön rész foglalkozik a Balatonnal, az ásványvizekkel, szódavízzel – és ezek a területek mind önálló egységként működnek.A szokásostól eltérően a kiállítás nem ad javasolt útvonalat, mindenki szabadon járhatja körül a témákat, annyi információt felszedve, amennyi érdekli. Sok kép, sok film, animáció, kevés szöveg – ez jellemzi az új kiállítást.
A Duna Múzeum egyik jellemző darabja a vízgép, vagy aquamobil, ami a régi kiállításban is az egyik kedvenc látványosság volt. Az aquamobil most teljesen felújítva jelenik meg az új kiállításban, fényekkel és narrációval kiegészítve mutatja be a víz erejének sokféle hasznosítását.
2500 Esztergom, Kölcsey utca 2.
Nyitva tartás:
Hétfő–Vasárnap: 9:00–17:00
(Kedd kivételével)
+36 33 500 250, +36 33 500 251 (fax)
www.dunamuzeum.hu
info@dunamuzeum.hu
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
TEMATIKA
Természettudomány
Ipat-, technika- és közlekedéstörténet
Vízeum
A kiállítás különböző egységekből épül fel, bemutatja a vízgazdálkodás múltját és jelenét, a vízzel kapcsolatos innovációkat, szemlélteti a víz erejének felhasználását, téma a folyók szabályozása, hajózással kapcsolatos érdekességek, a klímaváltozás, a fürdés története, külön rész foglalkozik a Balatonnal, az ásványvizekkel, szódavízzel – és ezek a területek mind önálló egységként működnek.
Duna Múzeum - Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum
Esztergom
MHT Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének előadói ülése
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023 - Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum - Duna Múzeum, Esztergom
Családi foglalkozásokkal, múzeumpedagógiai órákkal, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, színes programokkal, valamint pedagógusoknak szóló szakmai rendezvényekkel várják a múzeumok egy hónapon keresztül Önöket - a fővárosban és vidéken egyaránt. A rendezvénysorozatot idén is az őszbúcsúztató Márton nap zárja...
Duna Múzeum - Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum
Esztergom
Tanárok Éjszakája