Hortobágyi Pásztormúzeum

Európa legnagyobb szikes pusztájának múzeuma a 33-as út mentén, a Kilenclyukú híd szomszédságában, egy 1699 óta működő csárdával szemben található. Az intézmény állandó kiállítása a pásztorélet hagyományaiba enged betekintést különféle tárgyi emlékeken és eszközökön keresztül.
Az asztallap simaságú hortobágyi rónán füves rétek és tocsogók váltják egymást, ahol ritka madarak fészkelnek. 1973-ban itt alakult meg Magyarország első nemzeti parkja, és a Hortobágynak köszönhető a szürkemarhák és a rackajuhok utolsó példányainak fennmaradása is. Bátran mondhatjuk tehát, hogy Európa egyik legérintetlenebb területét ismerhetik meg az ide érkezők; egyes területek a költési és a madárátvonulási időszakban még a kutatók számára sem látogathatók.
A Pásztormúzeum épülete eredetileg az átutazók vagy a vásárokra érkezők lovai számára pihenőhelyül szolgáló szekérállásként funkcionált. A múzeum így autentikus környezetben mutatja be a Hortobágyra jellemző pásztoréletet, élőképekbe helyezett élethű bábukkal, régi eszközök kiállításával rekonstruálva a 19–20. század fordulójának mindennapjait. A nád falazatú, egyszerű pásztorépítmények megidézése mellett gazdagon díszített, mesterien megmunkált tárgyak, például szaru- és fafaragások, bőrmunkák, hímzett és rátétes szűrök, valamint a térségre jellemző hangszerek – dudák, csengők és kolompok – láthatók a tárlaton. Emellett vetítések és hangfelvételek teszik átélhetővé ezt a bizonyos értelemben már letűnt világot.
A kiállítás bejárása során nemcsak a pásztorélet alapvető tárgyi kultúráját és szokásait, de a „csikós”, „gulyás”, „juhász” és „kondás” kifejezések ma már aligha magától értetődő jelentését is megismerhetjük.