Eseménynaptár

Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Mai nap megtekintése
Search
Keresés
2021. Május
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
26 27 28 29 30
1
2
3
4
5
6

A tavalyi nagy siker után idén is megtartják a DEMÓ 4-et, mely fókuszában ezúttal a határon túli magyar kulturális, történelmi és művészeti értékek szerepelnek a helyi múzeumok közreműködésével. Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet szervezésében megvalósuló Virtuális Mozaik Múzeumtúra határon túl és innen az általános és a középiskolások számára kínál egy rendhagyó iskolai edukációs programot május 6-án. A programra a jelentkezés már elindult, az alábbi oldalon: DEMÓ 4 regisztráció.

Az eseményen több, mint 20 múzeum vesz részt Felvidéktől Erdélyen és a Muravidéken át egészen az Őrvidékig, akikkel a digitális térben kalandozhatnak a diákok előre megadott feladatok, virtuális séták, online kvízek, edukációs videók használatával. A programon tavaly közel 20 ezer diák vett részt. A nagyszabású iskolai programot megvalósító Felelős Szülők Iskolája bízik abban, hogy bár a pandémiás helyzet szülte online oktatás vége felé tartunk, ezzel az élményprogrammal ismét sok iskola, tanár és rajtuk keresztül a diákok is egy vidám, életszerű és élménydús tudásanyagot sajátítanak el. A digitális tudásmegosztás mellett nem titkolt cél, hogy a szokásos napirendtől, órarendtől ezen a dedikált, május 6-i napon eltérjenek a diákok és így egy virtuális osztálykirándulás élményében is részesüljenek.

A feladatok irodalomtörténelem és művészet témakörben kerülnek összeállításra, korosztályos bontásban, általános iskola 5-8. évfolyam és a középiskolások számára.

A programban résztvevő múzeumok és kiállítóhelyek:

  • Ady Endre Emlékmúzeum (Nagyvárad)
  • Arany János Emlékmúzeum (Nagyszalonta)
  • Csángó Néprajzi Múzeum (Zabola)
  • Esterházy-kastély (Kismarton)
  • Fraknó vára (Fraknó)
  • Füleki Vármúzeum (Fülek)
  • Haáz Rezső Múzeum (Székelyudvarhely)
  • Haszmann Pál Múzeum (Csernáton)
  • Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központ (Válaszút)
  • Lendvai Galéria és Múzeum (Lendva)
  • Liszt-ház (Doborján)
  • Madách-kastély (Alsósztregova)
  • Márai Sándor Emlékkiállítás (Kassa)
  • Márton Áron Múzeum (Csíkszentdomokos)
  • Szatmári Megyei Múzeum (Szatmárnémeti) 

  • Leskowsky Hangszergyűjtemény (Kecskemét)
  • Magyar Nemzeti Múzeum (Budapest)
  • Néprajzi Múzeum (Budapest)
  • Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest)

 

 

#9900002021. Május 06. , Csütörtök 8:00DEMÓ 4 - Határon innen és túl

A tavalyi nagy siker után idén is megtartják a DEMÓ 4-et, mely fókuszában ezúttal a határon túli magyar kulturális, történelmi és művészeti ...

DEMÓ 4 - Határon innen és túl

7
8
9
1 2 3 4 5 6
Mutassa az összes kategória eseményeit