Csabai Tanya és Gabonatermesztés-történeti Kiállítóhely

Békés megyében igen jó minőségű búza terem, így a terület a magyar gabonatermesztésben és -feldolgozásban mindig is vezető szerephez jutott. A gabonaféléket a számítások szerint 8000 évvel ezelőtt honosították meg a vidéken, de Szent István oklevele is kenyéradókként emlegette az itt élő jobbágyokat. A gabonatermelésnek emléket állító intézmény alapításának ötlete az 1970-es évekig nyúlik vissza. Egy 1924-ben épült kisparaszti tanya épületeit 1978-ban kezdték el restaurálni a műemléki követelményeknek megfelelően, vagyis részben helyben megőrzött, részben pedig máshonnan áthozott gazdasági épületek helyreállításával. A kiállítóhely 1980-ban nyitotta meg kapuit, azt követően, hogy ide telepítették az újkígyósi magtárat, valamint egy szélmalmot a békéssámsoni tanyavilágból és egy gépszínt a vésztő-mágori Wenckheim-birtokról. A nádfedeles tanyaépület az alföldi építkezési módnak és a hagyományos gabonatermesztésre berendezkedett életformának állít emléket. A Csókási-szélmalmot 1890-ben két kövesről három kövesre építették át, s 1953-ban őrölt utoljára. A vésztő-mágori szín pedig a 19. századi mezőgazdasági termelés gépesítésének tanújele; a gépek tárolására használt építményt 1875-ben emelték gróf Wenckheim Dénes és örökösei birtokán, Mikó János békési ácsmester tervei alapján. A színben található állandó kiállítás célja, hogy a múzeumlátogató és a szakember számára egyaránt bemutassa a gabona tárolásának és feldolgozásának történetét az őskortól kezdve a középkoron és Békés megye török hódoltság utáni újratelepítésének időszakán keresztül egészen a modern időkig. Az utolsó szakaszban a megye malomiparával ismerkedhetünk meg az államosítástól napjainkig. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban kedvezményes belépőjegyek válthatók a kiállítóhelyre, mely április elejétől október végéig várja a látogatókat.



5601 Békéscsaba, Gyulai út 65

Nyitva tartás:
április 1-től október 31-ig
vasárnap és hétfő kivételével naponta 9-17 óráig

+36 66 441 026
https://munkacsy.hu/muzeum/gabonamuzeum
mmm@bmmi.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
427
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Ipat-, technika- és közlekedéstörténet

Mezőgazdaság, agrártörténet