MNM Forgách-Lipthay Kastélymúzeum

Az Ipoly-menti síkságon fekvő Szécsényben, az egykori Forgách-kastély hetvenes években rekonstruált impozáns főépületében található az 1973 óta működő Kubinyi Ferenc Múzeum. A Nógrád megye régészeti és helytörténeti örökségét bemutató intézmény 1975-ben nyílt meg az érdeklődők számára. Állandó és időszaki kiállításai révén megelevenednek az egykor itt élt emberek mindennapjai, a térség történelme és művészete. A Kubinyi Ferenc Múzeum elődje a Szécsényi Helytörténeti Múzeum volt, melynek első tárlatai nógrádi régészeti anyagok és történeti rekvizítumok segítségével mutatták be a paleolitikum, a neolitikum, a bronz- és vaskor, a népvándorlás, a honfoglalás, valamint az Árpád-házi királyok uralkodásának időszakát. Az emlékanyag ezen kívül ? a Magyar Mezőgazdasági Múzeum által installált tárlatnak köszönhetően ? a hajdani vadgazdálkodás eszköztárát is szemléltette. A múzeum 1979-ben vette fel Kubinyi Ferenc nevét, majd külön emlékkiállítást szentelt a Nógrád megyében született neves paleontológus, régész és politikus munkásságának. A nyolcvanas években az intézmény egy, a szécsényi vár történetét feldolgozó tárlattal, továbbá egy régészeti leletanyagot és építészeti emlékeket bemutató kőtárral bővült, melyek az egykori mezővárost védő bástyákban kaptak helyet. A Forgách-kastélyt 2005?2006-ban ismét felújították, a munkálatok alatt a tárgyi emlékeket raktárakban helyezték el. A rekonstrukció során az épületben falkutatásra és régészeti kutatásra is sor került, melyek eredményei alapján az egykori fényűző kastélybelső több ponton is visszanyerte eredeti formáját. Immár a kastély teljes emeleti szintje kiállítótérként szolgál, ahol a múzeum műtárgygyűjteményéből válogatott állandó tárlat látható. A földszinti helyiségekben többek között könyvtár, olvasóterem és látványtár fogadja az érdeklődőket. 2013 óta az intézmény szakmailag és gazdaságilag önálló szervezetként működik, Szécsény város önkormányzatának felügyeletében.



3170 Szécsény, Ady Endre utca 7.

Nyitva tartás:Egész évben. Kedd-Pént 10:00-16:00, Szom-Vas 10:00-18:00

+36 32 370 143
www.kubinyimuzeum.hu
kubinyi.muzeum@gmail.com

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1229
Kiskönyvtár
082 Kubinyi Ferenc Múzeum

TEMATIKA

Történelem, régészet

Vár, kastély

Néprajz, helytörténet