Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház

Zirc

A Bakony fővárosaként számon tartott Veszprém megyei településen található a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház, amely a zirci születésű néprajzkutatóról, nyelvészről, a magyarországi finnugrisztika kiemelkedő alakjáról kapta a nevét. A Reguly Antal szülőházában működő intézményben 2011 óta felújítási munkák zajlanak, aminek köszönhetően javuló infrastruktúrával, megújuló kiállításokkal, folyamatosan szépülő környezetben fogadja a látogatókat. Az intézmény ? elsősorban a kézművességre koncentráló ? helytörténeti, képzőművészeti és finnugor gyűjteménnyel, valamint várostörténeti fotógyűjteménnyel rendelkezik. Az Utazás az ismeretlenbe ? Reguly Antal élete és munkássága című állandó kiállítás 2013-ban nyílt meg. A tárlat a lineáris életrajzi bemutatás helyett három témakörön keresztül ismerteti a neves tudós életművét. Az első terem az ?ismeretlen? kutatónak állít emléket, Reguly magánéletébe enged betekintést. A következő a nyelvek megismerésének témáját állítja középpontba: hogyan birkózott meg Reguly az ismeretlen nyelvek lejegyzésével, és hogyan tanulmányozta ezeket? A tudós műszeres mérések nélkül, pásztorok és halászok elbeszélései alapján készítette el az Északi-Urál első térképét; ennek módszereiről és hozadékáról a harmadik kiállítótérben berendezett tárlaton tájékozódhatunk. A múzeum többi gyűjteménye a 2014 szeptemberétől látogatható tanulmányi raktárban található. A Kincsek a padláson című projekt az udvari szárny tetőterében kapott helyet, míg a földszinten jelenleg a bakonyi népi kismesterségeket bemutató műhelyek felújítása zajlik. Az intézmény állandó és időszaki kiállításaihoz, Reguly Antal munkásságához, valamint a népművészeti alkotóház munkájához kapcsolódva különböző foglalkozásokat tartanak az épületben, melyeken előzetes bejelentkezést követően lehet részt venni. A kézműves foglalkozásokon lehetőség nyílik mézeskalács-, gyertya- és bőrtárgy-készítésre, szövésre, nemezelésre is. A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház szezonban hétfőtől szombatig 9-től 17 óráig, szezonon kívül 10-től 16 óráig tart nyitva, vasárnaponként pedig 9?12 és 14?16 óra között látogatható.

TEMATIKA

8420 Zirc, Rákóczi tér 10.
Nyitva tartás:IV.1-X.31.: Hét-Szom 9:00-17:00, Vas 11:00-17:00, IX.1-III.31.: Hét-Szom 10:00-16:00, Vas 11:00-16:00

+36 88 415 422; +36 30 237 6493
www.ramnah.zircportal.hu
regulymuzeum@invitel.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLETE

Pecsétszám

1965

Kiskönyvtár



Északi utak

Tárlatvezetés

Dupla tárlatvezetés keretében ismerhetik meg a látogatók Nyelvrokonok című észt kortárs művészetet bemutató kiállításunkat és a finn képzőművész, Salla Tykkä Rövid címek elnevezésű önálló tárlatát.

Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum
Budapest



Tematikus tábor

Holokauszt Emlékközpont
Budapest



Film és mítosz

Előadás és filmklub

David Lynch szürreális univerzumának izgalmas kezdete volt első rendezése a Radírfej. Saját bevallása szerint ez az egyetlen filmje, amellyel ő maga is meg van elégedve.

Magyar Nemzeti Galéria
Budapest