Vasvári Pál Múzeum

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fekvő, Bűdszentmihály és Tiszabűd egyesítésével 1952-ben létrejött Tiszavasvári mai nevét a márciusi ifjak egyik vezéralakjáról, a város szülöttéről, Vasvári Pálról kapta. A település 1963 óta működő múzeuma is a neves politikus, forradalmár nevét viseli. A Vasvári Pál Múzeum állandó és időszaki kiállításokkal, valamint ? napjaink digitális kultúrájához igazodva ? virtuális tárlatokkal várja az érdeklődőket. Az intézmény az évek során többször is székhelyt váltott; végleges otthonára a 18. század végén épült Kálvin utcai református parókiában talált 1996-ban. Legjelentősebb kiállításai a 1930-as évek népi lakáskultúráját rekonstruáló tiszabüdi tisztaszoba, a Tisza-menti életvitelt az újkőkortól bemutató régészeti kollekció, a megyei gyógyszerészet-történeti tárlat, a Langaméta Gyermekjáték Gyűjtemény és a Vasvári Pál tiszteletére létrehozott emlékszoba. 2013-ban pályázati forrásoknak köszönhetően a Kálvin utcai kétszázhúsz éves műemlék épületben számos minőségi szolgáltatás valósult meg: új múzeumpedagógiai oktatóterek, látványraktár és interaktív kémialabor várja azóta a közönséget. Az intézmény 2014-ben egy közel ötszáz négyzetméteres állandó és időszaki kiállítótérrel is bővült. A látnivalók száma a nyíri mezőség leleteit bemutató interaktív tárlattal, továbbá a Kabay János emlékét és az általa alapított Alkaloida Gyár történetét felidéző kiállítással gyarapodott. Utóbbiak az Ady Endre út 8. szám alatti, korábban református általános iskolaként szolgáló száz éves épületben kaptak helyet. A Vasvári Pál Múzeum a hagyományos muzeális tereket digitális raktárral és virtuális kiállításokkal kiegészítve illeszkedik a kortárs látogatói igényekhez. A saját mobiltelefonos applikációval is rendelkező intézmény a nyári időszakban hétfő kivételével minden nap, a téli időszakban hétköznapokon látogatható.



4400 Tiszavasvári, Kálvin utca 7.

Nyitva tartás:IV.1-IX.30.: Kedd-Vas 9:00-17:00, X.1-III.31.: Kedd-Vas 8:00-16:00

+36 42 911 013
www.vasvaripalmuzeum.hu
info@vasvaripalmuzeum.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1544
Kiskönyvtár

TEMATIKA

A ajánlatai

Kezdd az évet egy rendhagyó tárlatvezetéssel az emlékezés hónapjában!

Idén 75 éve, hogy az 1944. december 22-én kelt 0060-as szigorúan titkos parancs alapján először listázták, majd tömegesen gyűjtötték a magyarországi német származású, vagy csak németes nevű civil férfiakat, nőket, gyerekeket jóvátételi munkára.

Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest


Kelet népe – nyugat határán

A szkíták nyomában című régészeti konferencia

A Magyarság Kutató Intézet Régészeti Kutató Központja és a Hajdúsági Múzeum tisztelettel meghívja Kelet népe – nyugat határán A szkíták nyomában című régészeti konferenciára.

Hajdúsági Múzeum
Hajdúböszörmény