Aquincumi Múzeum

Az Aquincumi Múzeum az Óbuda területén zajló ásatásokat vezető Kuzsinszky Bálint szervezőmunkájának köszönhetően nyílhatott meg 1894-ben, több mint száz évvel azután, hogy 1778-ban egy óbudai szőlősgazda veremásás közben római padlófűtés (hypocaustum) maradványaira bukkant kertjében. A lelet eredetét Schönvisner István egyetemi könyvtáros ismerte fel, s ugyanő azonosította a feltárás helyszínét az ókori Aquincum városával. Az Aquincumi Múzeum ma a Budapesti Történeti Múzeum egyik szervezeti egységeként működik.
A romkertben a látogató képet alkothat a római városépítészet jellegzetességeiről, az egykori polgárváros szerkezetéről, a fontosabb középületek – mint a fórum, a közfürdők vagy egyes szentélyek – méretéről és elhelyezkedéséről. Jól láthatók a Krisztus utáni első évszázadokban korszerűnek számító padlófűtés, valamint a vízvezeték- és csatornarendszer maradványai is, egy polgárház rekonstruált fürdője pedig külön védőépületben kapott helyet. A gazdagon díszített szarkofágok, sírkövek, emléktáblák mellett a szabadtéri kiállítóhelyen épületelemek faragott díszítőmotívumai sorakoznak.
A Róma Aquincumban című, a hajdani helytartói palota emlékeit bemutató állandó tárlat az épület egykori pompáját idéző kiállítótérben kapott helyet. A világhírű aquincumi orgona mellett a palotából származó restaurált mozaikok, falfestmények maradványai, illetve szentélyekhez tartozó monumentális szobrok találhatók itt. Ugyancsak itt tekinthető meg az épület fényűző berendezéséről tanúskodó szökőkút, illetve kőből faragott díszedény rekonstrukciója.
A Látványraktár az őskortól a honfoglalásig terjedő időszak régészeti leleteit kronológiai és tematikus rend szerint csoportosítva kíséri végig Budapest, illetve Aquincum történetét. A felújított és kiállítótérré átalakított épület télen is fogadja a látogatókat. Nemrégiben felépült egy római lakóház modellje is, de mitológiai játszótér és virtuális élménytér is várja az érdeklődőket.



1031 Budapest, Szentendrei út 135.

Nyitva tartás: Kiállítás: április 1 – október 31.: kedd-vasárnap 10.00 – 18.00 (a zárás 17.40-kor kezdődik) november 1 – március 31. : kedd-vasárnap 10.00 – 16.00 (a zárás 15.45-kor kezdődik) Romkert: április 1 – október 31.: kedd-vasárnap 9.00 – 18.00 (a zárás 17.40-kor kezdődik) november 1 – március 31.: száraz és csúszásmentes időjárás esetén látogatható kedd-vasárnap 10.00 – 16.00 között Hétfőn a múzeum zárva tart!

+36 1 250 16 50
www.aquincum.hu
aquincum@aquincum.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
149
Kiskönyvtár
387 Aquincum Polgárváros

TEMATIKA

Történelem, régészet

Kiállítások