Beregi Múzeum
A Beregi Múzeumot Csiszár Árpád református lelkész alapította 1963-ban. Az intézmény gyűjteményeinek egyes részeit – több ezer darabot számláló népművészeti anyagát, valamint művészi vasöntvény-kollekcióját – nemzetközileg is számon tartják.
A múzeum kiállításainak otthont adó vásárosnaményi kastélyt 1728-ban Lónyay László kezdte építtetni, jelenlegi barokk formáját pedig fia, ifj. Lónyay László alakította ki. A kastély lakói című tárlat az építtető Lónyay család, majd az épületet leányági örökösödés folytán lakó Vladár és Tomcsányi család emlékeit őrzi.
A tiszaháti falvak életének az egész évet átfogó vászonmunkák adták a keretét. A vászonból készült eszközök meghatározták az ott élők mindennapjait, megtalálhatók voltak a háztartásban, a gazdálkodásban és a viseletben. A Tiszahát népének kézimunkáit bemutató állandó tárlaton egyebek mellett ünnepi abroszokat, hímzett terítőket és komakendőket, díszpárnákat, valamint a gyászhoz és a temetkezéshez kapcsolódó kézimunkákat, így gyászabroszt, tükörre való gyászkendőt és ravatalterítőt is láthatunk.
Az eredeti beregi keresztszemes hímzések gyűjtésével és feldolgozásával a múzeum munkatársai évtizedek óta azon dolgoznak – kiadványok, előadások, kiállítások és szakmai tanácsadás keretében –, hogy az autentikus beregi népi mintakincs élővé, a mindennapok háztartásának részévé váljon.
A Bereg régészete című kiállítás az őskőkortól a 18. századig terjedő időszak kultúráinak tárgyi hagyatékából nyújt ízelítőt. A tárlat egyik látványossága a beregsurányi fazekasok által használt edényégető kemencék – ásatási eredményeken és néprajzi megfigyeléseken alapuló – méretarányos modellezése.
A beregi vasöntvények gyűjtését Csiszár Árpád még az 1960-as évek második felében kezdte el. A kollekció legszebb darabjaiból a múzeum állandó kiállításán láthatunk válogatást. A Csiszár Árpád-emlékszoba az alapító múzeumszervező tevékenysége mellett régészeti, néprajzi és teológiai munkásságát is bemutatja, a kastély pincéjében berendezett látványraktárban pedig a múzeum kerámia-gyűjteményét lehet megszemlélni.
A Beregi Múzeum régi beregi iskolát bemutató kiállítása a Rákóczi út 13. szám alatt található Máthé-kúriában látogatható.
4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 26.
Nyitva tartás:
Április 1. – Október 31.
hétfő: -
kedd – péntek: 8:30–16:30
szombat – vasárnap: 8:00–16:00
November 1. – Március 31.
hétfő – péntek: 8:00 – 16:00
+36 (45) 570 146
http://beregimuzeum.hu/
info@beregimuzeum.hu
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
TEMATIKA
Iparművészet, népművészet
Ipat-, technika- és közlekedéstörténet
Történelem, régészet
Vár, kastély
Néprajz, helytörténet
Bereg patrónusai
A beregi falvak mecénásai azok a nemesi családok voltak, akik különböző javak, adományok juttatásával segítették a környezetükben élő közösségek boldogulását, veszély esetén életben maradását, valamint a tehetséges ifjaik taníttatását.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
Bereg kincsei - Régészeti kiállítás
A két részre osztott régészeti tárlatot egy nagyobb teremben és az ebből nyíló sarokszobában tekintheti meg a látogató. Megtalálhatóak benne a mindennapok használati eszközeitől kezdve az ünnepi alkalmakkor viselt ékszereken, a harcok során alkalmazott fegyvereken, a mesterek szerszámain vagy a vallási rituálékon használt tárgyakon át a temetéskor túlvilágra szánt mellékletekig számos elem.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
Szemtakarótól a szemfedőig - A születéstől a halálig
A vászon végigkísérte az ember életét - a születéstől a halálig. A vászonból készült eszközök megtalálhatók az élet minden területén, a háztartásban, a gazdálkodásban és a viseletben is.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
Bereg kincsei - A Lónyay- és Tomcsányi-családok Bereg megyei kapcsolatai
Külön terem mutatja be a múzeumnak helyet adó kastély és a kelet-magyarországi térség történelmében kiemelkedő szerepet játszó Lónyay- és Tomcsányi-családok Bereg megyei kapcsolatát, meghatározó szerepét. Itt követhető nyomon Tomcsányi Pál akadémikus és felesége, a hímzésben és más alkotói műfajban is jártas Szemere Sarolta asszony jeles személyiségekben gazdag családfája.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
Beregi vasöntvények
A termek sorát az az épület hátsó parkjára néző helyiség zárja, amelyben szintén a Bereg vidékén készült művészi és háztartási vasöntvények, illetve a közel félszáz öntöttvas kályha került elhelyezésre.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
Beregi gyász
A beregi Tiszahát népének kézimunkáihoz hozzátartoztak a gyászos temetési kézimunkák is. Már a kelengyéhez elkészítették a gyászabroszt, a tükörre való gyászkendőt és a ravatalterítőt is. Ezeket a gyászos textíliákat szövéssel és varrással, rendszerint feketével díszítették. Nem volt külön mintakincse: ugyanazokkal a motívumokkal díszítették és a minták ugyanabban a szerkesztésmódban kerültek rájuk mint az élet bármely használati tárgyára, a hétköznapi vagy ünnepi abroszokra.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
"Van már kis szék, csak lába kék'. Van már három, csak még egy kék" - Székek a Beregi Múzeum gyűjteményéből
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
Műtárgy látványraktár - Kerámia gyűjtemény
A régi háztartásban sokféle cserépedényre volt szükség. Területünkön állandó, számottevő fazekasság csak a 17. századig volt. Így később az edényeket a vásárokon szerezték be. A nagy kerámia központok fazekasai elhozták áruikat a naményi vásárba, ahol több központ gyártmányai találkoztak.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
Bereg kincsei - Vásárosnamény (Namény) táji-történeti és társadalmi viszonyai
A Bereg kincsei címet viselő tárlatfüzér a beregi Tiszahát, valamint az oklevelekben először 1214-ben említett, később jelentős térségi központ szerepet is ellátó Vásárosnamény (Namény) táji-történeti és társadalmi viszonyait vázolja fel a bevezetőben.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
Bereg kincsei - Öntöttvaskályha gyűjtemény
A termek sorát az az épület hátsó parkjára néző helyiség zárja, amelyben közel félszáz öntött vas kályha, a szintén Bereg vidékén készült művészi és háztartási vasöntvény került elhelyezésre. Egyúttal itt van mód arra, hogy a múzeum barátai egy-egy rendezvényen gyűljenek össze és tartsák foglalkozásaikat.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
Szerelem a Tiszaháton - A beregi vászon
Vidékünkön a falu életének az egész évet átfogó vászonmunkák adták meg a keretét. A szövéssel készített, majd hímzéssel díszített vászonhoz kapcsolódtak a Beregi Tiszahát népe életének döntő pillanatai is. Készítése - a munkák nehézsége ellenére is - a falvak lakóinak a várva várt eseménye volt. Mivel ez a munka - és szépen formált eszközei - kizárólag a női tevékenységek egyik jellemzője, a házasságra készülődő lányok majdani életének meghatározó tárgyi világát idézik.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
Bereg patrónusai
A beregi falvak mecénásai azok a nemesi családok voltak, akik különböző javak, adományok juttatásával segítették a környezetükben élő közösségek boldogulását, veszély esetén életben maradását, valamint a tehetséges ifjaik taníttatását.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
A kastély lakói
Külön terem mutatja be a múzeumnak helyet adó kastély és a kelet-magyarországi térség történelmében kiemelkedő szerepet játszó Lónyay és Tomcsányi családok Bereg megyei kapcsolatát, meghatározó szerepét. Itt követhető nyomon Tomcsányi Pál akadémikus és felesége, a hímzésben és más alkotói műfajban is jártas Szemere Sarolta asszony jeles személyiségekben gazdag családfája is.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
Bereg kincsei - A Beregi Tiszahát népének élete
Vidékünkön a falu életének hagyományosan az egész évet átfogó vászonmunkák adták meg a keretét. A szövéssel készített, majd hímzéssel díszített vászonhoz kapcsolódtak a Beregi Tiszahát népe életének döntő pillanatai.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény
A "Tiszteletes úr" - Csiszár Árpád emlékszoba
A tágas fogadó térből először abba a helyiségbe jutunk, amely a legendás múzeumalapító és református lelkész, Csiszár Árpád tiszteletes (1912-1989) izgalmas és a jövőnek is példát mutató életútját, annak érdekes és tanulságos eseményeit vetíti elénk.
Beregi Múzeum
Vásárosnamény