Óbudai Múzeum – Goldberger Textilipari Gyűjtemény

Az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteményének állandó kiállítása az 1784-ben Goldberger Ferenc által alapított, több mint kétszáz éven át működő textilgyár történetének állít emléket. A tárlat célkitűzése kettős: egyfelől öt nagy egységre bontva bemutatja azt a folyamatot, amelynek során a néhány fős manufaktúraként induló kékfestő műhely világhírű vállalattá fejlődött, amivel nemcsak Óbuda életére volt nagy hatással, hanem a korabeli magyar gazdaságnak is meghatározó szereplőjévé vált. Másfelől arra törekszik, hogy a gyár fejlődésének ismertetése közben – számos interaktív elem segítségével – érthetővé tegye a textilnyomás technológiáját.

A tárlat a Goldberger család óbudai letelepedésének, 18. századi történetének, majd a kékfestő műhely alapításának bemutatásával indul. A második szakaszban számos technikai újítással ismerkedhetünk meg, melyek az újfajta kelmék előállítását segítették elő, s amelyek sikere lehetőséget teremtett arra, hogy a kis üzemből nagy volumenű gyár alakuljon. Az igazi elismerést és a világsikert a két világháború közötti időszak hozta meg az üzem számára. A prosperitás bemutatását követően, a kiállítás utolsó részében választ kaphatunk arra is, miként létezett a gyár a szocialista tervgazdálkodás időszakában, illetve mi vezetett a megszűnéséhez.

A textilipari eszközök, gépek legjavát bemutató gyűjteményben található műtárgyak révén áttekinthető a hazai textilipar fejlődése a kékfestés idején használt mángorlóktól kezdve a GS (Goldberger Sámuel) monogramos szitakereten és a 20. század elején üzembe helyezett Perrotin nyomógépen keresztül egészen a szocialista „megavállalat”, a PANYOVA fennhatósága alatt használt rotációs síkfilmnyomóig. Jelentős csoportot képez a textilipari gépekről készített makett- és modellgyűjtemény is, amely a különböző korszakokban használt szerkezetek valósághű másolatait összesíti.

A gyűjtemény fontos részei továbbá a textiliparhoz szervesen kapcsolódó varrógép- és vasalókollekciók, melyek a 19. századtól kezdve a 20. század végéig jelenítik meg a szakma remekeit vagy éppen „furcsaságait”, ezek azonban kizárólag kutatók számára látogathatók.



1036 Budapest, Lajos utca 136–138.

Nyitva tartás:Egész évben. Kedd–Vas: 10:00–18:00

+36 1 250 1020
www.textilmuzeum.hu
titkarsag@obudaimuzeum.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
127
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Iparművészet, népművészet

Ipat-, technika- és közlekedéstörténet

Néprajz, helytörténet

Kiállítások