Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum

Petőfi Sándort nemcsak költőként, de forradalmárként, nemzeti hősként is tiszteljük. Diákévei vándorlással és színészi próbálkozásokkal teltek, végül a költészet mellett döntött. Rövid, mindössze hét évnyi alkotói periódusa alatt számos irodalomtörténetileg fontos művet hozott létre; éleslátása, szenvedélyessége és politikai érzékenysége legendássá tette. 1848-ban egyik vezető alakja lett a forradalomnak, 1849-ben feltehetően a szabadságharc erdélyi csatái során esett el.
Petőfi szülőházát sikerült eredeti formájában megőrizni. Már 1880-tól látogatható, de csak később rendezték be kiállításokkal. Az 1780 körül épített műemlék épület utcai szobája a költő születésekor tapasztalható állapotot őrzi; a nyitott kéményes konyhában a dajka munkaeszközeit és korabeli használati tárgyakat lehet látni. A család bútorai mellett a költőhöz köthető relikviák is helyet kaptak itt: Petőfi anyakönyve, ón keresztelőkannája, pipája, tintatartója.
A szülőházat műfordítói szoborpark köti össze az irodalmi múzeummal. Az udvaron jelenleg tizenhét, Petőfi műveit saját anyanyelvére fordító művész szobra áll. Az emlékmúzeumban látható irodalomtörténeti kiállítás megidézi a költő színészi múltját, tájlírájának hangulatát, családi fészkét, és válogatást nyújt életében megjelent műveiből. A számítógépes életmű-feldolgozás akusztikus és vizuális élményekkel igyekszik maradandóvá tenni a látogatást.
Az emlékmúzeumban alakították ki a helytörténeti kiállítást is, ahol Kiskőrös múltjának fontosabb állomásai jelennek meg a szarmata és avar leletanyagoktól Petőfi koráig. Egy külön terem a Petőfi költészete körül kialakult kultuszt veszi górcső alá; idegen nyelvű kiadványok, évfordulók és rendezvények dokumentációja, emlékkönyvek kaptak itt helyet. Az emeleten a költő életéhez és műveihez kapcsolható képzőművészeti kollekció található.
A múzeum-együttes része a Szlovák Tájház is, amely a 18. század elején Kiskőrösre telepített szlovákok kultúráját és öltözködését bemutató állandó kiállításnak ad otthont.



6200 Kiskőrös, Petőfi tér 5.

Nyitva tartás:Egész évben. Kedd–Vas: 9:00–17:00

+36 78 312 566
www.petofimuzeum.hu
petofimuzeum@koroskabel.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
327
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Irodalom, színháztörténet

Történelem, régészet

Iparművészet, népművészet

Néprajz, helytörténet

Kiállítások