Szőnyi István Emlékmúzeum

Szőnyi István emlékháza és egykori műterme a Dunakanyar egyik településén, Zebegényben található. A festőművész 1894-ben született Újpesten, apja vasúti tisztviselő volt. Művészeti tanulmányait Budapesten kezdte 1913-ban; 1914 nyarán Ferenczy Károly Nagybányára vitte művésztelepre osztályát, ahonnan 1914 őszén minden hallgató frontszolgálatra vonult. 1918-ban, a leszerelés után Réti István osztályában folytatta tanulmányait, 1919-ben viszont a főiskola megreformálására létrejött mozgalmakban vállalt szerepet, ezért el kellett hagynia az intézményt.
Első gyűjteményes kiállítását 1920-ban rendezték; festményei, de főként rézkarcai révén meghatározó személyisége lett a húszas évek művészeti életének. Szőnyi 1924-ben, házassága révén költözött Zebegénybe: Bartóky József leányát, Bartóky Melindát vette feleségül. A falura költözés döntő változást idézett elő művészetében, megtalálta azt a helyet, ahol festészete igazán kiteljesedhetett. Zebegényi képein a Dunakanyar tájai, a természet és a paraszti élet eseményei kerülnek a középpontba (Zebegényi temetés, Késő délután a zebegényi utcában, Kerti pad). 1937-től a Képzőművészeti Főiskolán tanított, 1941-ben pedig megkapta a kor magas állami kitüntetését, a Corvin-koszorút is. A háború után rövid ideig politikai szerepet vállalt, 1949-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el.
Szőnyi István 1960-ban, hosszú betegeskedés hunyt el Zebegényben. Lakóháza és műterme 1967-ben került a magyar állam tulajdonába, azóta múzeumként nyitva áll a nagyközönség előtt. A jelenleg a Ferenczy Múzeum tagintézményeként működő emlékházban a műterem és a lakókörnyezet látogathatóvá tétele révén a kortárs szemlélő bepillantást nyerhet a miliőbe is, amelyben a neves festő alkotott. A 2013-ban felújított állandó kiállításon Szőnyi életművének minden korszakából látható egy-egy jelentősebb munka. A múzeum melletti hatalmas kertben évtizedek óta nyári képzőművészeti szabadiskola működik.



2626 Zebegény, Bartóky József út 7.

Nyitva tartás:Lásd a múzeum weboldalán!

+36 27 620 161
www.szonyimuzeum.hu
szonyim@femuz.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1367
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Képzőművészet