Kisfaludy Sándor Emlékház

Sümeg számos látnivalója közül kiemelkedik az egyház- és népművészeti, valamint irodalmi jelentőségű Kisfaludy Sándor Emlékház. Az intézmény a neves reformkori költő, Kisfaludy Sándor egykori otthonában működik. A kúriaszerű házat a 17. században emelték, építtetője a Sándorffy család volt, s a költő apja, Kisfaludy Mihály házassága révén került a Kisfaludyak tulajdonába. Kisfaludy Sándor 1800-ban, a napóleoni háborúkat követően telepedett le itt ifjú feleségével, Szegedy Rózával. Mivel leszármazottaik nem voltak, a rokonság a házat a veszprémi püspökségnek adta el. Az épület ettől kezdve a mindenkori uradalmi intéző hajlékaként szolgált, majd az egyházi birtokok kisajátítása során állami tulajdonba került. 1950-től működik falai közt a Kisfaludy Emlékház, 1990 óta pedig a sokrétű emlékgyűjteménynek helyet biztosító múzeum. Az intézmény egyik állandó tárlata a Kisfaludy-emlékkiállítás, amely a költő eredeti bútorait, használati tárgyait mutatja be, továbbá műveiből tesz közzé válogatást. Itt kapott helyet felesége, Szegedy Róza és testvére, Kisfaludy Károly néhány személyes tárgya is. Az Emlékház, Darnay Kálmán munkásságát is őrzi. A város máig köztiszteletben álló alakja, tevékenysége Sümeget a dunántúli múzeumi élet korai központjává tette. Vaskereskedő lévén, autodidakta módon képezte magát. Az évek múlásával hírneve az ország jegyzett régészei közé emelte személyét. Írói tevékenységet is folytatott: tanulmányokat, színdarabokat, történelmi regényeket írt és a helyi újság szerkesztésében is részt vállalt. Életműve sajnos a Kisfaludy-anyag kivételével még halála előtt a keszthelyi Balaton Múzeumba került, majd a második világháborúban megsemmisült. Emlékkiállítása a család által adományozott személyes bútorokon és tárgyakon túl, betekintést ad Darnay Kálmán szerteágazó munkásságának megismerésére. Sümeg a középkor óta a Balaton-felvidéki fazekasság egyik központja; a múzeum kerámiagyűjteményének legrégebbi darabjai a vár ásatásakor kerültek elő, a legújabbak pedig a ma is működő, jellegzetes sümegi motívumokkal dolgozó Patonai-Nádasdi műhelyből származnak. Az egyházi relikviákat bemutató kiállításrészben többek között Padányi Biró Márton püspök két, a 18. században nyomtatott könyve, a püspöki palota oromzatáról származó kőszobrok, valamint 19. századi szenteltvíztartók találhatók. A dr. Szondy Istvánné emlékére kialakított teremben iparművészeti remekek, fémplasztikák és dísztárgyak, valamint a herendi gyár termékei és egyéb, olasz, cseh, osztrák és francia eredetű porcelánok gazdagítják a múzeum látnivalóinak sorát. Az Emlékházban Horváthné Peterdy Ilona csengőgyűjteménye is megtekinthető. A Kisfaludy Emlékház, hangulatos udvarával,  értékes gyűjteményeivel és időszaki kiállításokkal, keddtől szombatig várja a látogatókat.



8330 Sümeg, Kisfaludy tér 2.

Nyitva tartás:Kedd-Szombat 9-16 óráig

+36 70 466 4036
www.facebook.com/KisfaludyEmlekhaz
kisfaludyemlekhaz@gmail.com

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1971
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Természettudomány

Történelem, régészet

Irodalom, színháztörténet

Egyházi gyűjtemény

Néprajz, helytörténet