Színháztörténeti és Színészmúzeum

A Színháztörténeti és Színészmúzeum a mai Magyarország első magyar nyelvű kőszínházának helyén található. Az 1823-ban megnyitott, majd 1843-ban leégett épületből katonai szálláshely lett, az új színházat a mellette lévő telken húzták fel. Az épületegyüttes 1991 és 1996 közötti átfogó rekonstrukciója során került ide a miskolci színjátszás két évszázados múltját bemutató gyűjtemény anyaga. A színészmúzeum gondolata Gyarmathy Ferenc színművésztől származik, aki az 1980-as évektől gyűjtötte a miskolci színházzal kapcsolatos emlékeket, relikviákat. Az intézményt, mely 1996-ban nyílt meg, a Herman Ottó Múzeum ? Miskolci Galéria működteti. Az állandó kiállítás amellett, hogy kronologikus rendben ismerteti az észak-magyarországi nagyváros színjátszásának gazdag hagyományát, a teátrum művészeinek életpályáját is felvillantja. A tárlat első traktusa a kezdeti időszakot eleveníti fel; a bolthajtásos kapubejárat márványszobrai a magyar színművészet legjobbjainak állítanak emléket. Az emeleti kiállítótér első kisterme az első miskolci előadás kulcsszereplőit idézi meg (például Jókainé Laborfalvi Rózát), de az épület tervrajzait is szemügyre lehet itt venni. A következő helyiségben a 20. századi színjátszás legjelentősebb rendezőinek munkásságába és a Miskolcról indult színészdinasztiák életébe nyerhet bepillantást a látogató. Archív felvételeken Bilicsi Tivadar és Bessenyei Ferenc mesélnek miskolci éveikről. A kiállítás leghosszabb szakasza az államosított színház fél évszázadát mutatja be. A jelentős színészekkel (például Dajka Margit, Agárdy Gábor, Latinovits Zoltán) kapcsolatos anyagok mellett díszlettervek és jelmezek is láthatók itt. A dokumentumok, fotók, plakátok, szcenikai tervek és a személyes tárgyak díszletelemek, illetve díszletfalak között kaptak helyet, így a látogató színpadi környezetben érezheti magát. A hajdani világosító pult ma is működik, és jelmezeket is fel lehet próbálni. A tárlat utolsó része a helyi amatőr színjátszás történetébe enged betekintést, emellett játéksarok és kreatív foglalkozások is várják itt a gyerekeket. A földszinten időszaki kiállítások, valamint múzeumi bolt található, a múzeum pincéjében pedig a kortárs összművészeti tárlatoknak és csoportos képzőművészeti kiállításoknak helyet adót Teátrum Pincehely Galéria működik.



3525 Miskolc, Déryné utca 3.

Nyitva tartás:IX.2-VI.4.: Kedd-Szom 9:00-17:00, VI.5-IX.1.: Kedd-Vas 10:00-18:00

+36 46 500 680; +36 46 500 681; +36 70 943 2916
www.miskolcigaleria.hu/index.php?hid=5
muzeumkommunikacio@gmail.com

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
2307
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Irodalom, színháztörténet