Szejkefürdői Borvízmúzeum
A Szejkefürdő ásványvizes forrásainak gyógyhatását – fennmaradt írott forrásaink szerint – már a 18. században ismerték. Kibédi Mátyus István az Ó és új dietetica című könyvében a következőket említi: „a város közelében levő forrás szürkés, tengervízhez hasonló büdös vize gyógyítja a sebeket és bőrkiütéseket.” A következő század második felében, 1871–1890 között, a fürdő és a hozzá tartozó terület Orbán Balázs tulajdona és kedves tartózkodási helye volt. Ő emelte ki a helyi jellegű „paraszt fürdők” sorából. Központja az Attila-forrás vizét használó huszonnégy kádas meleg fürdő, és a hozzá kapcsolódó hideg vizes medence volt. Ettől északra lévő Sarolta-forrás „petróleumos” vizét ivóvízként használták. A fürdőn villák, vagy ahogy nevezték, lakok épültek. A fürdővendégek és a városi kirándulók a száz terítékes Székely Mózes Nagyvendéglőben étkezhettek és cigányzene mellett, mulathattak. Orbán Balázs halála azonban a kis fürdő virágzásának is véget vetett.
A fürdő északi oldalán (a 13A megyei út mellett) 2004–2008 között épült fel kétszintes, teljesen fából készült kiállítási épület. Célja otthont adni a székelyföldi borvízforrásokat és fürdőket bemutató kiállításnak.
A látogató megtekintheti a Szejke-vizes korsókat és a vizet szállító bivalyos szekereket, melyek a város jelképeivé váltak. Továbbá fürdőemlékek és az ásványvíz tárolására használt különféle üvegedények szemrevételezhetők. Székelyföld közel 2500 borvízforrását feltérképező Bányai János geológus térképei, akárcsak az ásvány- és kőzetgyűjteményének egy része ugyancsak itt került kiállításra, azokkal a tudós portrékkal együtt, amelyek egykor dolgozószobája falát ékesítették. Orbán Balázs halhatatlan érdemeire Hunyadi László alkotta szobra, és az 1868–1873 között megjelent Székelyföld leírásában, a fürdőkről készült metszetei, valamint a fürdőket ábrázoló fényképei emlékeztetnek. A székelyföldi fürdőélet fénykoráról a nagyszámú korabeli képeslapok révén értesülhet a látogató. A nyitva tartás ideje alatt az udvaron lévő Sarolta-forrás vize is fogyasztható.
535600 Székelyudvarhely, Szejkefürdő / Odorheiu Secuiesc, Băile Szejke, Bethlenfalvi út 2-6. sz/str. Beclean nr. 2-6.
Nyitva tartás:Május 1. Szeptember 30. között: K-P: 11.00-18.00; SZ-V: 10.00-16.00
0040266218375
www.hrmuzeum.ro/borvizmuzeum
info@hrmuzeum.ro
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
TEMATIKA

Iparművészet, népművészet

Határon túli
Legzseniálisabb s legmagyarabb tudósunk: Herman Ottó
A Néprajzi Múzeum és az Országgyűlési Múzeum Herman Ottó tiszteletére rendezett közös kiállítása, mely 2024. december 13-án nyílt meg a Néprajzi Múzeumban, a polihisztor emléke előtt tiszteleg születésének százkilencvenedik és halálának száztizedik évfordulója alkalmából.
Néprajzi Múzeum
Budapest
Székelyek
Örökség-mintázatok
Kik is igazából a székelyek? Mit tudunk Székelyföldről? Milyen elképzeléseink, hiedelmeink vannak a székelyekről? Mi ebből a valóság? Hogyan látják a Székelyföldön élők magukat? A Néprajzi Múzeum Székelyek – Örökség-mintázatok című időszaki kiállítása, mely a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál részeként valósult meg.
Néprajzi Múzeum
Budapest
Szárhegy 50 – Kortárs anzix
50 éves az Erdély szívében található ikonikus, Magyar Örökség-díjas, nemzetközileg is magasan jegyzett Gyergyószárhegyi Művésztelep. A művészeti szcéna az 50 éves jubileumot kiállítássorozattal ünnepli, melynek – Gyergyószárhegy és Csíkszereda után – megkoronázása a 2024. március 7-én, a Műcsarnokban nyíló Szárhegy 50 – Kortárs anzix c. tárlat.
Műcsarnok
Budapest