Dubniczay Palota – László Károly Gyűjtemény

A vár középpontjában áll a veszprémi barokk építészet egyik legszebb emléke, az 1751-ben Dubniczay István kanonok által építtetett lakóház. Az L-alaprajzú főépület és a kétfelől hozzá csatlakozó épületszárnyak zárják közre a bensőséges hangulatú udvart, amelyről szép kilátás nyílik Veszprém szimbóluma, a Szent István Völgyhíd felé.
Eredetileg egy traktusos, enfilade-ra felfűzött teremsorból álló ház épült, amelyet folyosóval egészítettek ki. Kiemelkedő jelentőségűek az épületben feltárt jó állapotú díszítőfestések: van közöttük brokáttapéta-utánzat, márványlábazatos faltükrökkel díszített, egzotikus madaras tájkép-ábrázolás is. A palota 2006-ban befejezett felújítása során a szakemberek hűen megőrizték mindazt, ami a régi korokból ránk maradt, viszont ami új, az hangsúlyosan mai, modern.
Az épületben a Svájcban élő műgyűjtő, László Károly gazdag anyagából látható 200 alkotás. Az akadémiától a pop-artig: művek, stílusok a XX. századból című kiállítás eklektikus, de gazdag ízelítőt nyújt a klasszikus modern művészetből a kubizmustól a naiv festészetig, a magyar aktivizmustól a nemzetközi szürrealizmusig, a konstruktivizmustól az art decóig. A palota és a gyűjtemény a Művészetek Háza részeként működik.
Az első emeleten a barokk teremsorban szinte kizárólag figuratív, sőt tradicionális szemléletű művek váltják egymást. A szintén az első emeleten lévő nagyméretű kiállítótérben a húszas-harmincas években készült absztrakt alkotások láthatók magyar származású művészektől, akiknek tehetsége az emigrációban bontakozott ki. Közülük Moholy-Nagy László a legjelentősebb. Itt látható továbbá hazánkban a leggazdagabb válogatás a Párizsban élt Beöthy István alkotásaiból.
Ugyancsak a klasszikus modernizmushoz sorolható a második emeleti Morandini terem anyaga, ahol olyan külföldi mestereket ismerhetünk meg, akik például az olasz futurizmushoz, a nemzetközi dada-mozgalomhoz, a németországi Bauhaushoz vagy a francia Abstraction-Création-hoz, muzikalizmushoz és szürrealizmushoz kapcsolódtak. A terem egy rejtett zugában pop-art alkotásokra bukkanhatunk.



8200 Veszprém, Vár utca 29.

Nyitva tartás:
Kedd-Vasárnap: 10:00-18:00

+36 88 560 507, +36 88 560 508
www.carllaszlocollection.hu
laszlogyujtemeny@invitel.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
2128
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Képzőművészet