Kanizsai Dorottya Múzeum

1923-ban alakult, majd 1949-ben szűnt meg a mohácsi II. Lajos Múzeum Egylet, az abbamaradt gyűjtés azonban 1965-ben folytatódott. Szakemberek és diákok kezdtek a magyarországi horvátok, szerbek és szlovének néprajzi anyagának szisztematikus gyűjtésébe, aminek következtében az 1526-os mohácsi csata után a halottakat saját költségén eltemettető siklósi várúrnő nevét felvett intézmény 1975 óta ezen kisebbségek magyarországi bázismúzeumaként működik.
Az 1990-ben megnyílt állandó kiállítás 2012-ben új helyre költözött. A háromszintes épületben időszaki tárlatoknak, valamint a 12 000 néprajzi és 5000 helytörténeti tárgyat tartalmazó gyűjteményből válogatott, időközben kibővített állandó kiállításnak jut hely. Vízmedencés múzeumkert, valamint a fa-, kerámia-, textil- és az érzékeny papíralapú tárgyak megőrzését szolgáló speciális látványraktár is létesült itt.
Az állandó kiállítás a magyarországi horvátok, szerbek és szlovének népművészetével, viseletével ismerteti meg tájegységenként a látogatót. A gyűjteményen belül a legnagyobb csoportot a szőttesek, népviseletek és más népművészeti textíliák képviselik, például szőtt és hímzett ágytakarók, párnahuzatok, asztalterítők, oltárterítők, gyermektakarók, vőfélykendők és húsvéti ételtakarók.
A kerámiagyűjtemény igen gazdag; a külön utcában dolgozó fazekasok és korsósok 1830 és 1880 között évente mintegy 700–800 ezer terméket exportáltak. A mohácsi fekete kerámiák titka három különböző tulajdonságú agyag használata, ami nagy és mégis vékony falú, ezért viszonylag könnyű edények készítését tette lehetővé. A legrégebbi korsó 1791-ből való. A mázas kerámiagyűjteményen belül az edénykészlet a leggazdagabb, amelyben a régi mesterek munkái mellett kortárs keramikusok alkotásai is jelen vannak.
A bútorgyűjteményt az ácsolt és festett ládák, „szökrönyök”, ágyvégek, fali tékák képviselik. Néhány mesterség teljes szerszámkészlete is a múzeum birtokában van, illetve a vallási, temetkezési kultúra tárgyai is szemügyre vehetők.