Molnárház és Falumalom Múzeum - Kapolcs

Az Eger patak már a középkorban három, a 20. század közepéig 11 vízimalmot hajtott meg Kapolcson. Az 1950-es években történt államosítás után a kapolcsi malmok megszűntek létezni. A Falumalom utolsó helybeli tulajdonosa id. Szaller Imréné volt. A teljes épületegyüttes 2005-ben került a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet tulajdonába, ekkor kezdődött meg a részbeni, majd teljes felújítás. Ennek során kapott műemléki besorolást is az ingatlan.

Az egykori Molnárházban lévő állandó kiállítás a valahai kapolcsi malmok történetét jeleníti meg és itt kapott helyet az 1989-ben alapított Kapolcsi Művészeti Napok/Művészetek Völgye fesztivál archívuma is. Az ipartörténetileg is jelentős értéket képviselő és működő, 2020-ban felújított háromszintes, összesen 150 m2-es, bádogtetős Falumalom pedig az 1920-as éveket idézi meg. Ezekben az években már 10-12 q volt a malom napi teljesítménye. A meder tisztítása és a zsilip rekonstrukciója után alulcsapott, 4,2 m átmérőjű vízikerék működteti a patakmalmot megfelelő vízállás esetén. (Vízhiány esetére villanymotort is szereltek az épületbe.) Az épület alsó részén található a kerék hajtotta transzmissziós tengely. Ezen a szinten van a serleges felvonók alsó lezárása, fordítója is.  A középső és felső szinteken két Ganz hengerszék, egy kő őrlőpár, síkszita, átmenő felvonók, tarár és gabonatisztító gépek találhatóak. Egy 110 V-os világítási dinamó biztosította a malom elektromos ellátását is. A félig nyitott egykori pajta- és melléképület a falu közösségi eseményeinek ad helyet és itt épült meg a Falukemence is. A gyerekek két kismérető őrlő kőpáron próbálhatják ki a molnár mesterséget. A műemlék épületegyüttes a Helyi Értéktár kiemelkedő értéke. Több alkalommal is itt rendezte meg országos találkozóját a malmászattal foglalkozó Magyar Molinológiai Társaság.



8294 Kapolcs, Kossuth u. 35.

Nyitva tartás:A múzeumok előzetes egyeztetés alapján megtekinthetőek, egyénileg és csoportosan is. Kérjük keresse Márvány Gabriella Turisztikai referens munkatársunkat a fenti elérhetőségek egyikén!

06305164585
http://kapolcsiegylet.hu/
info@malmokvolgye.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Iparművészet, népművészet

Történelem, régészet

Néprajz, helytörténet

Kiállítások