Nagyharsányi Szoborpark

A Szársomlyó-hegy keleti oldalán, egy művelés alól kivont kőbánya területén található a Nagyharsányi Szoborpark. 1967-ben fiatal pécsi művészek kezdeményezésére kőszobrász szimpóziumot tartottak itt, a következő évben pedig a helyi és a megyei vezetés segítségével felújították a közeli Gyimóthy-villát, amely alkotótelepként kezdett el működni. Az alapítólevél szerint minden itt dolgozó művésznek az alkotótelepen készült műveiből egyet a szimpózium gyűjteményének kell adnia – ez alapozta meg a szoborpark kollekcióját.
Kezdetben a főiskolát frissen elvégzett festők, szobrászok, grafikusok, gobelinesek és keramikusok gyűltek össze a telepen, amely az 1970-es profilváltást követően két szakirány, a szobrászok és a keramikusok műhelye lett. A keramikusok később Siklóson, egy volt ferences rendi kolostorban kaptak helyet, míg a villányi telep nemzetközivé vált és a szobrászat került a középpontba. A sziklafal, a fűvel benőtt bányaudvar, valamint a Villány dombjait és a Dráva-síkságot látni engedő panoráma arra sarkallta az alkotókat, hogy kifejezetten ebbe a térbe illeszkedő plasztikákat is készítsenek itt.
Az 1980-as években megkezdődött a szobrok kiállítássá rendezése, s egy összefogáson alapuló környezetalakítás során a kibővített terület jelenlegi elrendezése is kialakult. A hegy déli oldalára felérve két út ágazik el: az egyik a felső sétányra, a másik a színház- és pihenőtérbe visz, amely mögött az alsó sétány húzódik. A többek között Bocz Gyula és Bencsik István munkáit is felvonultató parkban 136 kőszobor található; többségük nonfiguratív, a Villányi Vénusz vagy a Kolumbusz tojása például a látogatóktól kapta a nevét.
A kilencvenes években magánkezdeményezésre megalakult a fiatal diplomás művészek gyakorlati tudását fejlesztő Mesteriskola, amely később a Pécsi Tudományegyetem oktatási rendszerébe integrálódott. A Villányi Kőszobrász Alkotótelep rendszeresen szervez szabadiskolai kurzusokat, nemzetközi szimpóziumokat, kiállításokat, workshopokat, nyaranta pedig koncerteknek és színházi előadásoknak is helyet ad.



7773 Nagyharsány, Remete-dűlő

Nyitva tartás:V. 1–IX. 30.: 9:00–19:00, IV. 1–30. és X. 1–31.: 10:00–18:00, XI. 1.–III. 31.: 10:00–16:00

+36 72 492 422, +36 30 502 0401
www.ddnp.hu/nagyharsanyi-szoborpark
dunadrava@ddnp.kvvm.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
240
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Képzőművészet