Simontornyai Vár
Kevés vár büszkélkedhet azzal, hogy egy településnek ennyire egyértelműen névadója: a simontornyai várat – eredetileg csak egy tornyot – ugyanis Salamon fia Simon alországbíró építtette 1277-ben. A város e körül alakult ki, s így nyerte el ma is használatos nevét.
A vár gazdái öröklések, adományozások és pereskedések szövevényes útjain váltották egymást mindaddig, amíg 1509-ben Mátyás király korábbi diplomatája és a Jagellók főudvarmestere, Gergellaki Buzlay Mózes reneszánsz szellemben palotát nem építtetett belőle. Erre már csak a kaputorony, az öregtorony és a lépcsőház együttese emlékeztet; ez Magyarország egyetlen reneszánsz emléke a 16. század elejéről.
Az épület a Rákóczi-szabadságharc során elveszítette reneszánsz jellegét: igazi erődítménnyé építették át, hogy aztán a 18. században végleg elenyésszen katonai jelentősége, és magtárként, a 20. század elején pedig egy bőrgyár raktáraként szolgáljon. Helyreállítására az 1960-as évekig kellett várni; a munkálatokkal 1975-re készültek el, a vár azóta látogatható.
A vármúzeum időszaki kiállításai mellett több tárlat tekinthető meg, ezek egyike maga a várépület, amelybe a helyreállítás során több helyen visszakerültek a megtalált faldarabok, oszloptöredékek, így érzékeltetve a hajdani pompát. Kiemelkedő a négyosztatú lovagterem kialakítása, közepén a nyolcszögletű tartóoszloppal.
Szintén állandó kiállítás a Nemesi ősgalériák Tolna megyében című festménytárlat, amely a magyar nemesi családokról, illetve azok – néha mitikus – őseiről készült portrékat mutat be. Az ősgalériák divatja hazánkban a 17. században kezdődött, de még a 19. század végén épült nádasdladányi kastélyban is látható ennek a célnak szentelt helyiség.
A várban megtekinthető továbbá a megye szülötte, a gyulaji Bazsonyi Arany kortárs festőművésznő állandó kiállítása is.
7081 Simontornya, Vár tér 10.
Nyitva tartás:IV. 1.–IX. 30.: Kedd–Vas: 10:00–17:00, X. 1.–III. 31.: Kedd–Vas: 10:00–16:00
+36 74 486 354
www.simontornyaivar.hu
simontornyai.var@gmail.com
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
138 VárTEMATIKA
Vár, kastély
Történelem, régészet
Képzőművészet
Bazsonyi Arany festőművész kiállítása
"Szülőföldünkön szüleinktől ered ami jó, ami sokszor lehúz a végtelen mélységek körébe, ami szárnyal a magasságok mérhetetlen messzeségébe. Gyökerünk végül, ha kihúzatott is, életadó.
Simontornyai Vár
Simontornya
Nemesi ősgalériák Tolna megyében
A magyar főurak körében a XVII. század közepétől vált szokássá családi képcsarnokuk megfestetése. A nemesi ősgalériák virágkora a XVIII. századra tehető, azonban a Bezerédj család arcképcsarnoka jól példázza, hogy az ősgalériák két évszázados hagyománya még a XIX. század közepén is elengedhetetlenül fontos része a nemesi reprezentációnak.
Simontornyai Vár
Simontornya
Vártörténet
A vármúzeum keleti palotaszárnyának két földszinti termében történeti kiállításon mutatjuk be a feltárásnál előkerült XIII-XVII. századi régészeti leleteket, köztük használati edényeket, fegyvereket, giffalakos kályhacsempéket. Itt látható a vár 1324-ből származó első írásbeli említése, továbbá oklevelek, adománylevelek tekinthetők meg. (Hiszen a kastély vétel, csere vagy harc útján gyakran cserélt gazdát.)