Trianon Múzeum
A Trianon Múzeum a Kárpát-medence egyetlen intézménye, mely az első világháborút követő békeszerződésekkel és napjainkra is kiható következményeivel foglalkozik és intézményes keretek között mutatja be a trianoni országvesztés tárgyi, szellemi hagyatékát, a kárpát-medencei magyar integráció esélyeit és alternatíváit.
A Múzeum a várpalotai Kastélydombon a Zichy-kastély épületében található. A történelmi falak között 2001-ben jött létre a Trianon Múzeum Alapítvány, majd 2004-ben hivatalosan is megnyitotta kapuit a Trianon Múzeum. A Múzeum alapítványi keretek között kezdte meg működését és 2010-ig különböző pályázatokból, a belépőjegyekből, az ajándékbolt forgalmából, különböző adományokból és rengeteg önkéntes segítségével biztosította fenntartását. 2011-ben döntött úgy a Magyar Országgyűlés, hogy külön költségvetési soron biztosít támogatást a Múzeumnak. Ez a folyamatos támogatás biztosítja az intézmény kiegyensúlyozott működését.
A Trianon Múzeum 2011-től országos gyűjtőkörrel rendelkező, tematikus múzeum lett.
A Múzeumban bemutatott anyag a Kárpát-medence viszonylatában felöleli a trianoni diktátum történetét és következményeit, bemutatja az I. világháborút követő irredenta mozgalmak produktumait, az anyaországhoz visszacsatolt országrészek hazatérésének pillanatait, a II. világháború eseményeit és a háború utáni magyarokat sújtó kollektív, megtorlásokat. A Múzeum programjai révén a látogatók átfogó ismereteket szerezhetnek az I. világháborút lezáró döntések következményeiről, valamint az azt követő történelmi folyamatokról.
Rendezvényeivel, tudományos és kulturális tevékenységével célja, hogy bemutassa a Kárpát-medencében ezer éve együtt élő közösségek hagyatékát és, hogy segítse és patronálja azon kezdeményezéseket, melyek a magyar nemzet fizikai és lelki széttagoltságát igyekeznek orvosolni. Ennek érdekében a Múzeum számos hiánypótló nemzetpolitikai kezdeményezést indított el: segítője volt a délvidéki magyarirtás áldozatait rehabilitáló folyamatok megindulásának éppúgy, mint a felvidéki deportálások és kitelepítések történetét érintő tudományos, társadalmi diskurzus megindításának is.
A Múzeum a TÁMOP-3.2.13-12/1-2013-0051 azonosító számú, „Interaktív Trianon” - projektnap sorozat elnevezésű pályázata keretében 12 nevelési – oktatási intézmény vett részt a programban. Az együttműködő iskolákkal a különböző korosztályok számára kidolgozott interaktív foglalkozásokon (az I. világháború feldolgozása és a trianoni békekötés-előzmények, okok, résztvevők - ppt-s bemutatók, rajzfilmek feldolgozása, interaktív feladatok - térkép, totó, képfelismerés, stb., korabeli dokumentumok elemzése). A pályázat keretében készültek oktatási segédanyagok: az 5 perces és a 15 perces 2D Flash alapú animációs film Trianonról (Peti utazása Nagy-Magyarországon), valamint a Trianon - játék. Ebben a stratégiai játékban a játékosoknak 1918 októberétől 1919 augusztusáig kell az ország honvédelmét irányítaniuk, határait megvédeniük. A narratív filmes anyag térképes animációk, archív felvételek, 2D és 3D animációk segítségével teszi élménnyé a tanulást.
A múzeumpedagógia az intézmény egyik kiemelt feladata, melynek segítségével az ide látogatók csoportos foglalkozások során, játékos formában kerülnek kapcsolatba kiállításokkal és a múzeummal. A múzeumpedagógiai foglalkozás az igényektől függően magában foglal tárlatvezetést, ismeretterjesztő előadást, interaktív tanórát és számítógépes játékot. A foglalkozások jellegét, formáját és mélységét a tanulók, a résztvevők életkori sajátosságai és előképzettségük határozza meg. A foglalkozások célja, hogy kézzelfoghatóvá, élményszerűvé tegyék az iskolákban tanultakat.
2017 nyarán a Múzeum üzemeltetésébe került a Királyszállási Szabadidőpark, amely a dél-keleti Bakony erdővel körülvett, különlegesen szép részén található, Várpalotától 6 km távolságra. A Nagy-Magyarország Park néven működő 4 ha területű múzeumpedagógiai szervezet nem kizárólag a pihenést és a sportot szolgálja, hanem kiépített infrastruktúrájával és felújított épületeivel, szállás- és étkezési lehetőségeivel ideális helyszíne konferenciáknak, képzéseknek, táboroknak, osztálykirándulásoknak, erdei iskoláknak, valamint kulturális rendezvényeknek is.
A felújított régi vadászkastély épületében (Erdély Ház) 11 tágas, fürdőszobás szoba található, a földszinten étteremmel, kávézóval és mindkét szinten társalgóval. Az épület földszintjén egy minden igényt kielégítő, teljesen felszerelt, modern, HACCP rendszerrel működtetett – 250 fő főzési kapacitású – konyha is helyet foglal. Az Erdély Ház befogadó képessége 35 fő, az étterem befogadó képessége 60 fő. Az épület mozgássérültek részére akadálymentesített.
A szabadidőpark területén található további 4 önálló vendégház (Felvidék Ház, Délvidék Ház, Kárpátalja Ház és Partium Ház) összközműves, egyedi, vízteres cserépkályhafűtéssel fűthető és összesen 45 vendég fogadására alkalmas.
A parkban lakókocsi park található védett közösségi területtel, ahol további 40 fő elhelyezése biztosított. A szabadidőparkban tavasztól őszig kiépített sátortábor üzemel, amely 40-80 fő befogadására alkalmas. A park meghatározó épülete a 450 m2-es Hungária rendezvény pavilon, amely 300 fő befogadására alkalmas és helyszínt biztosít különféle színvonalas rendezvényeknek (esküvők, kiállítások, tréningek, képzések, konferenciák, stb.).
A Nagy-Magyarország Park a bejáratánál „Nem felejtünk” néven kávézó és ajándékbolt várja a látogatókat.
A szabadidőpark hasznosítását szolgálja a Múzeum tulajdonában álló modern, minden igényt és kényelmet kielégítő autóbusz, amely a Trianon Múzeum és a Nagy-Magyarország Park között, a környező turisztikai célpontok viszonylatában, valamint a külhoni osztálykirándulások kiszolgálására szolgál.
A Trianon Múzeum működésében fordulatot jelent, hogy bekerült a Nemzeti Kastély- és Várprogram turisztikai célú fejlesztéseinek támogatása (GINOP 7.1.1-15) elnevezésű programba, amelynek eredményeképpen megújul a kastélyépület és további fejlesztéssel nemzetközi színvonalúvá válnak a kiállítások (3D-s mozi, szabaduló szoba, Trianon játszótér, stb.).
Különleges fejlesztési lehetőségeket ígér, hogy 2018-ban napirenden van egy Trianon Népfőiskolai Központ létrehozása a Nagy-Magyarország Parkban és a Trianon Múzeumban.
8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.
Nyitva tartás:Nyári Nyitva tartás - Hétfő : Zárva Keddtől - Csütörtökig : 10:30 - 16:00 Péntektől - Vasárnapig : 10:30 - 17:00 Téli nyitva tartás - Hétfő : Zárva Keddtől - Vasárnapig : 10:30 - 15:00
+36 88 372 721
www.trianonmuzeum.hu
trianonmuzeum@trianonmuzeum.hu
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
TEMATIKA
Történelem, régészet
Trianon és a magyar bélyegkiadás
1918-at követően az államhatárokban és az állami felségterületekben Közép-Európában bekövetkező hatalmas változásokat, talán a postai levelezőlapokon, bélyegeken, bélyegzéseken, felülbélyegzéseken lehet a legpontosabban bemutatni és nyomon követni.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Tatár Dóra - Ónodi Béla: A történelmi Magyarország vármegyéinek címerei ólomüvegen
Az egyik legismertebb és legtehetségesebb ólomüveggel foglalkozó magyar művészházaspár vállalta a Trianon Múzeum centrális pontján található hajdani barokk könyvtárterem mennyezeti világító ablakainak restaurálását. A három, eddig elkészült ablaküveg közepén az integer és a trianoni Magyarország kontúrjai látszanak, üvegenként a régi Magyarország négy-négy vármegye címerével, az ovális üveg szélén a vármegyék neveivel.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Magyarországi vármegyék és törvényhatósági jogú városok képeslapokon 1896-1918
Kiállításunk különleges időutazást ígér a történelmi Magyarország legszebb településeihez, váraihoz, műemlékeihez, természeti szépségeihez, hegycsúcsaihoz, folyóihoz, néprajzi különlegességeihez. Kiállításunk a szerencsi Képeslap Múzeum Közép-Európában egyedülálló gyűjteménye alapján, megyei metszetekben tárja a múzeum látogató elé a régi Magyarország páratlan, ezerszínű adottságait és jelenvaló, máig ható, feltámasztható lehetőségeit.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Krúdy Gyula elfelejtett városa: Várpalota
Várpalota a 19. századi Magyarország egyik virágzó mezővárosa volt. A városka polgárai egy soknemzetiségű és sokvallású kistáj központjában maradandó értékeket hoztak létre.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Prónay Pál és a nyugat-magyarországi felkelés
A nyugat-magyarországi felkelés 1921. augusztus 28. – 1921. október 13. között zajlott a mai Burgenland és Magyarország nyugati területén. A felkelés kiváltó oka az osztrák államtanács 1918. november 17-i nyilatkozata volt, amelyben etnikai elvekre hivatkozva bejelentette a területi igényét Nyugat-Magyarországra, beleértve Sopron városát is.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
A Trianoni diktátum története és következményei
A Trianon Múzeum vándorkiállítása 31 darab, nagy méretű, színes tablón mutatja be a trianoni békediktátum történetét és tragikus következményeit.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Magyar kastélyok és kúriák a Kárpát-medencében
Gróf Lónyay Menyhért egykori magyar miniszterelnök egyenes ági leszármazottja, a jelenleg Szerbia területén élő Erdélyi István festőművész évekkel ezelőtt a valaha a család tulajdonában levő kastélyokat, kúriákat kezdte el festeni. Jelenleg már szinte nincs olyan jelentősebb kastélya a Kárpát-medencének, amelyet különleges, megragadó stílusában ne örökített volna meg.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Civitas Fortissima
Balassagyarmat, a legbátrabb város
1919. január 29-én kelt fel Balassagyarmat lakossága a nógrádi várost két hete megszállás alatt tartó cseh legionáriusok ellen, akiket a közelben állomásozó magyar katonaság segítségével még azon a napon kiűztek a településről.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Magyar sors Csehszlovákiában 1945-1948
Az első világháborút a magyar nemzet számára oly keserűen lezáró trianoni békediktátum a Felvidék tekintetében Magyarország területéből 63 ezer négyzetkilométernyi területet csatolt az új államalakulat – a Csehszlovák Köztársaság terültéhez, a homogén tömbben élő egymillió-hetvenkétezer magyarral egyetemben.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Somogyi Győző: A nagy térkép. A Kárpát-medence magyarlakta területei madártávlatból
Somogyi Győző festőművész páratlan vállalkozásba kezdett az 1970-es években. Gyalogszerrel bejárta, majd dombok, házak, templomtornyok tetejéről megrajzolta a régi ország magyarlakta területeinek égi látványát. A fantasztikus mű elkészült és restaurált változata állandó jelleggel, a művész egyedi kiegészítéseivel, kizárólag kiállításunkon látható.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Szeleczky Zita Emlékszoba
Kiállításunkban az emigrációba kényszerített, gyönyörű színésznő személyes tárgyai és dokumentumai mellett, magyarságmentő- és szervező tevékenységének szép hagyatéka látható.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
A magyar revizionista mozgalmak történetéhez
Az első világháborút lezáró békeszerződéseket a magyar társadalom szinte egyöntetű megdöbbenéssel és heves elutasítással fogadta. Az egy irányba mutató politikai, civil és egyéni mozgalmak hatására jöttek létre a békeszerződés felülvizsgálatát követelő irredenta, területvédő, kitelepített, hazafias és katonai szervezetek, egyesületek, majd szerveződtek nagyszabású kampányok, aláírásgyűjtések határon innen és túl.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
A trianoni fájdalom kölfője: Sajó Sándor
Az 1920-as évek egyik legnépszerűbb költőjének, a trianoni trauma - Reményik Sándor mellett - leghitelesebb, legnagyobb hatású megéneklőjének állít emléket a Sajó Sándor kiállítás. A gyűjteményben látható a páratlan szerencsével megmenekült s egy budai pincéből kalandos úton előkerült Sajó Sándor családi hagyaték, ennek legérdekesebb eredeti dokumentumai és természetesen a legszebb Sajó költemények.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Kolozsvár Mozgóképszínház
A Kolozsvár Mozgóképszínház a magyar filmipar kanyargós történetének hősi korszakát idézi meg, melynek időszakában hazánk a filmkészítés terén is világelsőnek számított.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Klebelsberg Kunó Elemi Népiskola
A Trianon Múzeum elemi iskolai osztálytermében arról a 20. század eleji iskolai életről szerezhetünk kézzel fogható képet, melynek hangulatát jórészt csak nagyszüleink visszaemlékezési idézik meg számunkra.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Turulszobrok a Kárpát-medencében
Kiállításunk a turulmadár Kárpát-medence szerte egyre növekvő számú, rendkívül változatos köztéri megjelenéseit mutatja be Katona Bernadette gyűjtése alapján. Mai ismereteink szerint a Kárpát-medencében 700-nál is több turul található.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Elszakított magyar gyógyfürdők Pöstyéntől Herkulesfürdőig
A Kárpát-medence Európa termálvizekben leggazdagabb területe, s a világon az ötödik leggazdagabb termálvízkészlettel rendelkezik. A magyar föld alatt páratlan kincsek rejtőznek, a fürdőéletnek mintegy kétezer éves hagyománya van errefelé.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Elpuszított köztéri műemlékek a Kárpát-medencében 1918 után
Az 1918-1920-as impériumváltásnak talán az egyik legkevésbé ismert, ám leggyalázatosabb fejezete a magyar jelenlétet, történelmet és csodálatos kulturális teljesítményt őrző és megmutató, határon túlra került köztéri szobrok, emlékoszlopok, emléktáblák eszeveszett, barbár, görcsös és tömeges megsemmisítése volt.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Magyarországi vármegyék és törvényhatósági jogú városok képeslapokon 1896-1918
Kiállításunk különleges időutazást ígér a történelmi Magyarország legszebb településeihez, váraihoz, műemlékeihez, természeti szépségeihez, hegycsúcsaihoz, folyóihoz, néprajzi különlegességeihez. Kiállításunk a szerencsi Képeslap Múzeum Közép-Európában egyedülálló gyűjteménye alapján, megyei metszetekben tárja a múzeum látogató elé a régi Magyarország páratlan, ezerszínű adottságait és jelenvaló, máig ható, feltámasztható lehetőségeit.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Tatár Dóra - Ónodi Béla: A történelmi Magyarország vármegyéinek címerei ólomüvegen
Az egyik legismertebb és legtehetségesebb ólomüveggel foglalkozó magyar művészházaspár vállalta a Trianon Múzeum centrális pontján található hajdani barokk könyvtárterem mennyezeti világító ablakainak restaurálását. A három, eddig elkészült ablaküveg közepén az integer és a trianoni Magyarország kontúrjai látszanak, üvegenként a régi Magyarország négy-négy vármegye címerével, az ovális üveg szélén a vármegyék neveivel.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
A magyar nemzeti himnuszok története
Kiállításunkban a magyarság himnuszainak értékes relikviái jelennek meg, melyek a himnuszok történetének egy-egy epizódját jelenítik meg.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Elpusztított köztéri műemlékek a Kárpát-medencében 1918 után
A Zichy-kastély földszinti folyosóján elhelyezett képsorozat megrendítő mementója annak az 1920 után bekövetkezett pusztításnak, mely az anyaországtól elcsatolt területek köztéri műemlékeit érte Kárpát-medence szerte.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Eredj, ha tudsz!
Reményik Sándor Emlékkiállítás
Reményik Sándor (1890-1941) a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Munkássága a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Felszabadult városaink közgyűlései 1938-1941 - Dr. Sass Elemér hagyatéka
Sass Elemér munkássága és életműve a II. világháborút követő kommunista diktatúra következtében mára szinte teljesen a homályba merült. A háború előtti események hiteles kordokumentumai, köztük az 1939–1942-es bécsi döntések nyomán Magyarországhoz visszatért felvidéki és erdélyi városok írásos anyagai pedig sokszor ugyancsak áldozatul estek a különböző hatalmi érdekeknek.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Öröm és mámor. Az elszakított területek visszatérése 1938-1941
1938 és 1941 között az első világháborút követően Magyarországtól elcsatolt területek egy része néhány évre visszatért az anyaországhoz. Kiállításunk a visszatérés első, lélegzetelállító pillanatait mutatja meg színes és fekete-fehér fényképfelvételekkel, a változásokat bemutató térképlapokkal, Cs. Szabó László, Rónai Zoltán, Marái Sándor korabeli, megrendítő tudósításaival.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Erdély újra a miénk! - Németh Nándor grafikusművész emlékkiállítása
Németh Nándor a kiemelkedő, ám Magyarországon kevéssé ismert, emigrált grafikusművész 1915-ben született, az 1930-as években könyvillusztrátorként dolgozott, mesefilmeket rajzolt, valamint kiállítások rajzait készítette el.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Határátkelőhelyek az 1900-as évek elején
A Trianon Múzeum ezen kiállítása számba veszi és röviden ismerteti a történelmi Magyarország és Horvát-Szlavónország első világháború előtti, fontosabb közúti és vasúti határátkelőhelyeit, kiegészítve korabeli és mai fényképekkel és térképrészletekkel.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Az összeomlástól a revízióig
A magyar irredenta mozgalom 1918-1941 között
A kiállításon a 20. század eleji Magyarország irredenta és revíziós mozgalmához kapcsolódó ritka és értékes tárgyi- és képanyag kerül bemutatásra.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
A trianoni tragédia előhírnöke - Vargha Gyula
Görzsönyi Vargha Gyula, költő, műfordító, tudós, statisztikus, a jog- és államtudományok doktora, igazgató miniszteri tanácsos, a magyar királyi központi Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, ez a sokoldalú polihisztor, nagy tudásával és töretlen munkabírásával szinte minden hivatalában az utókor elismerésére méltót alkotott.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Mógor Tamás: Magyar címertörténet. Magyarország legnagyobb kézzel festett címergyűjteménye
A családi és nemzeti folytonosságot látványosan, érzelmileg könnyen befogadhatóan és demonstratívan bemutató címerek előállításának, történetének és tudományos vizsgálatának diszciplínája a heraldika, talán a legnagyobb pusztításokat szenvedte el az utóbbi évtizedekben. Éppen ezért kimagasló jelentőségű Mógor Tamás kézzel festett magyar címertörténeti sorozata.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Délvidéki Magyar Golgota 1944-45
vándorkiállítás
1944-45 telén Délvidéken a jugoszláv kommunista partizánalakulatok válogatott kegyetlenségű „etnikai tisztogatást" hajtottak végre a „nem délszláv népek" körében.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Trianon és a magyar bélyegkiadás
1918-at követően az államhatárokban és az állami felségterületekben Közép-Európában bekövetkező hatalmas változásokat, talán a postai levelezőlapokon, bélyegeken, bélyegzéseken, felülbélyegzéseken lehet a legpontosabban bemutatni és nyomon követni.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
A Trianoni Békeszerződés revíziójának radikális kísérlete. A Lajtabánság és Prónay Pál
Kiállításunk korabeli naplók, fényképek, dokumentumok, a legfrissebb történeti szakmunkák segítségével mutatja be a korabeli nemzetközi katonai és diplomáciai helyzetet, a Selmecbányái és soproni diákok lobogó hazaszeretetét és tevőleges katonai cselekményeit, a Lajtabánság kikiáltását, Prónay Pál szerepét.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
A magyar virtus és hősiesség relikviái
Az első és második világháború magyar helytállásának legszebb tárgyi emlékeit mutatja be a kiállítás. A lövészárkokban lőszerből, puskagolyóból, fák gyökereiből készült emlékek, hamutálak, gyújtók, falvédők, poharak, tálkák, újságok idézik a magyar katona hazaszeretetének megrendítő bizonyítékait.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Az erdélyi vasutak román megszállása
Kiállításunkkal az I. világháború előtti Európa egyik legfejlettebb vasúthálózatának elpusztítására, és a magyar vasutasok hősi ellenállásra emlékezünk.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Irredenta dalok és zenekarok a két világháború közötti Magyarországon
A Trianon Múzeum kiállításának részeként a látogatók egy század eleji polgári enteriőrbe léphetnek be. A polgári szobabelsőben a jellegzetes bútorok és tárgyak mellett az irredenta zenei mozgalomhoz kapcsolódó relikviák is láthatók.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
A trianoni fájdalom költője - Sajó Sándor
Az 1920-as évek egyik legnépszerűbb költőjének, a trianoni trauma leghitelesebb, legnagyobb hatású megéneklőjének állít emléket a Sajó Sándor kiállítás.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Nemzeti jelképek üveg- és porcelán tárgyakon
Az első világháborút megelőző évtizedekben a fürdőhelyeken, turisztikai központokban árusított matricás üvegpoharak, a világháborút követően pedig a festett porcelán tálak, edények, poharak jelentették a tájhoz, helyhez, szülőföldhöz tartozás legszínesebb, legismertebb megjelenési formáit.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Irredenta falvédők a két világháború közötti Magyarországon
Magyar paraszti enteriőr az 1930-as években
A trianoni diktátumot követő fájdalom, és az azt követő időleges területi visszacsatolások öröme és fájdalma a társadalom egészét, így a parasztságot is áthatotta, és tárgyiasult formában a parasztemberek mindennapjaiba is bekerült.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
A Székely Hadosztály honvédő harcai
Kiállításunkkal az Erdélyt – 1919 elején jogtalanul – megszálló román hadsereg ellen harcoló, javarészt erdélyi önkéntesekből alakult Székely Hadosztálynak és annak vezetőjének, Kratochvil Károlynak kívánunk emléket állítani.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Öröm és mámor
A Magyarországról elcsatolt területek visszatérése
Kiállításunk az 1938-as és 1940-es bécsi döntések nyomán megvalósuló területi revízió történetét, illetve a hazatérés felemelő és megrázó pillanatait meséli el archív felvételek, visszaemlékezések segítségével.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Vármegyeházak a történelmi Magyarországon
A régi Magyarország fennállásának mozdíthatatlan talpköve a vármegyei autonómia, a vármegyei élet és közigazgatás központja pedig a messze környék legtekintélyesebb, legpatinásabb épülete a vármegyeháza volt.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
"Végül is ketten maradnak, Isten és a bor"
Szőlő- és borkultúra a Kárpát-medencében 1875-1920 - vándorkiállítás
Az 1875 és az 1920 közötti korszak szőlészeti-borászati viszonyait, Magyarország történelmi borvidékeit, borfajtáit, hagyományos szőlőművelő és borkészítési eszközeit közérthető, látványos, képes és szöveges tablók mutatják be.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota
Kézjegy, amely megpecsételte a történelmi Magyarország sorsát
A trianoni békediktátum aláírása
A Magyarországot megcsonkító trianoni diktátumot 1920. június 4-én írták alá, budapesti idő szerint 16.32-kor a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon-kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a Galérie des Cotelles-ben.
Trianon Múzeum - Nagy-Magyarország Park
Várpalota