Weöres Sándor és Károlyi Amy Irodalmi Emlékház és Helytörténeti Gyűjtemény

A Weöres Sándor (1913–1989) költő és felesége, a szintén lírikus Károly Amy (1909–2003) emlékét ápoló kiállítás egy 1878-ban épült kúriában kapott helyet Csöngén. Az épület egykor Weöres Sándor családjának tulajdonában volt, a költő itt töltötte gyermekkorát, és házasságkötése után is szívesen visszajárt ide. A ház felújítását Gonda György és Dala József kezdeményezte a nyolcvanas években.
„Végtére, hazatérek Csöngére” – a Weöres-idézet nem csupán a kiállítás címe, hanem ez olvasható a költő 2003-ban felavatott szobrán, Segesdy György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásán is, melyet az emlékház parkjában helyeztek el.
A valaha a csöngei templommal szemben elhelyezkedő birtokközpont, a Weöres-ősök kúriája ma már nem áll, de a kiállítás anyagában megtalálhatók olyan tárgyi emlékek, amelyek a költő felmenőinek világát idézik. A házaspár több személyes tárgya, köztük utolsó budai lakásuk berendezése is helyet kapott a régi családi otthon falai között. A tárlaton megtekinthető Kosztolányi Dezső levele, melyben a verseit neki elküldő tizenhat éves Weöres tehetségét méltatja, de elolvashatjuk azt a költeményt is, amely olyannyira elnyerte Kodály Zoltán tetszését, hogy örömmel megzenésítette volna.
Csöngén járva érdemes felkeresni Blaskovich Máriának, Weöres Sándor édesanyjának Ferenczy Béni által tervezett síremlékét, és a Weöres-kriptát, ahol a költő ősei nyugszanak. A csöngei evangélikus templom érdekessége pedig egy latin nyelvű vésett felirat, melyet a hagyomány Petőfi Sándornak tulajdonít, aki Ostffyasszonyfán töltött hónapjai alatt a karzat e pontjáról figyelte szerelmét, Csáfordi Tóth Rózát.
Az emlékház csak előzetes bejelentkezéssel látogatható.



9513 Csönge, Rába utca 11.

Nyitva tartás:Egész évben. Hét–Pént: 9:00–16:00

+36 95 395 001

csongeonkorm@invitel.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
2603
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Irodalom, színháztörténet

Néprajz, helytörténet