Nagy Gyula Területi Múzeum

A városi múzeum magját egy iskolai kollekció képezte Orosházán, melyet egy helybéli tanár, Juhász Balázs kezdett el gyűjteni és leltározni. A munkába tanítványait is bevonta, korai halálát követően pedig Nagy Gyula folytatta a megkezdett tevékenységet, s a II. világháború végén ő teremtette meg a múzeumi működés alapjait. Vezetése alatt igazi műhelymunka alakult ki az intézmény körül; különösképpen a paraszti élet mindennapjait kutatták. Utódai ezt a gyűjteményt bővítették és bővítik ma is folklórgyűjtéssel, néprajzi- és helytörténeti kutatásokkal, régészeti feltárásokkal. Az eredetileg magánháznak készült épületben két állandó tárlat, továbbá időszaki kiállítások kapnak helyet. A Viharsarok népe című szakasz a régészeti, néprajzi és történeti kutatásokat egyaránt figyelembe véve mutatja be Orosháza és a tágabb régió történetét az őskori civilizációktól kezdve egészen napjainkig. A társadalomtörténeti áttekintés mellett a három teremben elhelyezett tárgyak, dokumentumok és fotóreprodukciók az egyes korok mindennapjait is megidézik. Érdekes darab a páros fazék, a taligás pipa, a farkasfogó horog vagy Rózsa Sándor körözőlevele. A különböző viseletek paraszt-, pásztor- és betyárbábukon láthatók, a régi Orosháza és Gyopárosfürdő pedig fényképeken elevenedik meg. A lépcsőfeljáróban található kamarakiállítás Schwarcz Jánosnak, az épület adományozójának állít emléket. A Schwarcz család történetét bemutató tárlaton a régi polgári berendezést ábrázoló fotóreprodukciók mellett személyes tárgyak is megtalálhatók, köztük a család bibliája vagy az özvegy Schwarcz Miksáné által használt fotel. Az emlékház udvari végében egy kutatóépület helyezkedik el, a Békés Megyei Irodalmi Gyűjtemény. Ennek alapját Darvas József író könyvtára adja, s nagyobb részét Békés megyében született és élt írók, költők művei, kéziratai, tárgyi emlékei teszik ki.



5900 Orosháza, Dózsa György utca 5.

Nyitva tartás:Egész évben. Kedd-Pént 8:00-16:00, Szom 10:00-12:00, Vas 10:00-15:00

+36 68 412 853
www.szkm.hu
szkm@szkm.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
418
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Néprajz, helytörténet

Történelem, régészet

Irodalom, színháztörténet