Pável Ágoston Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Gyűjtemény

A szlovén határ közelében található Magyarország legnyugatabbi városa, Szentgotthárd. A Rába völgye, a Hársas-tó, a Vendvidék, az őrségi erdők, valamint a csak itt látható, jellegzetes szórványtelepülések miatt a település és környéke kedvelt turistacélpont. Szentgotthárd éghajlata, növényzete, talaja már az ősközösségek számára is biztosította a megélhetést. A szentgotthárdi múzeum névadója, a nyelvészként, néprajzkutatóként és költőként egyaránt tevékenykedő, Vas megye szellemi életének felvirágoztatásában nagy szerepet játszó Pável Ágoston születésének századik évfordulóján, 1983-ban kezdte meg működését. 2013 óta a város önkormányzata tartja fenn, s a Móra Ferenc Városi Könyvtár tagintézményeként működik. A múzeum törzsgyűjteményét elsősorban a szlovén nemzetiségű Gáspár Károly iskolaigazgató által gyűjtött emlékanyag, valamint több kisebb, szentgotthárdi és apátistvánfalvi lelet alkotja.

A múzeum, az úgy nevezetett Stájer-házban működik. A földszinti kiállító térben A Szentgotthárd környéki szlovének című történeti-néprajzi interaktív tárlatot láthatjuk. Az emeleti kiállítótérben az 1664-es szentgotthárdi csatát bemutató kiállítás nyílt, melynek része egy több funkciós digitális terepasztal, amelyen a csata animációját tekinthetik meg a Kedves Látogatók. Ezen kívül kvízkérdések segítségével ellenőrizhetik a tudásukat, a "Tudástár" menüpont alatt a csatához kapcsolódó személyeket és fogalmakat ismerhetik meg részletesen, a "Médiatár" menüben pedig a város híres helytörténész-írója, Csuk Ferenc szentgotthárdi csatáról szóló hangoskönyvét hallgathatják meg. 2015-ben egy "Hadiösvény" elnevezésű játékkal bővült a terepasztal funkciója, melyben a játékosok személyesen cseppenhetnek bele a csata eseményeibe. 2016-ban elkészült a szlovén nyelvű fordítás, várhatóan 2017-ben a német nyelvű verzió is elérhető lesz.

A Pável Ágoston Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeum egész évben keddtől szombatig 11 és 15 óra közötti nyitva tartással várja a látogatóit!



9970 Szentgotthárd, Hunyadi utca 6.

Nyitva tartás:Kedd-Szombat 11:00-15:00

+36 94 380 099
www.sztgmuzeum.hu
molnar.piroska@mfvk.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1874
Kiskönyvtár

TEMATIKA

A ajánlatai

EMLÉKHANGVERSENY BARTÓK BÉLA HALÁLÁNAK ÉVFORDULÓJÁN

2019. szeptember 26-án, csütörtökön 18:00 órakor Borbély László zongoraestjére kerül sor a Bartók Emlékházban.

Bartók Béla Emlékház
Budapest


Gyökerek I-III. Gaál István filmje

Filmvetítés, beszélgetés és piknik a Bartók Emlékházban

Gaál István televíziós esszéje előtt nem készült olyan film, amely Bartók Béla teljes életművének bemutatását tűzte ki célul. Kettős vezérfonalát Bartók kompozíciói és saját szavai alkotják, végigkövetve a zeneszerző szellemi, emberi fejlődését.

Bartók Béla Emlékház
Budapest


Ezt is a háború hozta…

XVII. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó

A sajtótájékoztatóval egybekötött sajtónyilvános szakmai eseményt ezúttal 2019. szeptember 23-án, Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban rendezi meg a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ.

Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Szentendre