A Tisza-tónál is bemutatkozott a 150 kiállítóhely és kulturális látnivaló Magyarország tavainál című kötet
Március 26-án, a Velencei-tó után a Tisza-tó mellett található Tiszafüreden is egy ünnepélyes könyvbemutató keretében ismerhette meg a sajtó és a szakmai közönség a 150 kiállítóhely és kulturális látnivaló Magyarország tavainál című, hiánypótló kötettel kapcsolatos legfontosabb információkat.
A rendezvényen L. Simon László miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Makranczi Zsolt, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója és Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntötte a meghívott vendégeket és a sajtó képviselőit. L. Simon László beszédébenismertette a könyvsorozat koncepcióját, kiemelte hiánypótló jellegét, Dr. Fazekas Sándor pedig a kiadvány érdemeit méltatta.
A Balaton, a Fertő tó, a Tisza-tó, valamint a Velencei-tó partján található kulturális látnivalókat a turisztikai régiók szerint csoportosító kötet elsősorban az önálló gyűjteménnyel rendelkező intézmények rövid, informatív bemutatását, illetve elérhetőségeit (címét, telefonszámát, e-mail- és honlapcímét) tartalmazza.
A szerkesztők szándéka szerint a kiadvány hasznos társa lehet a nyaralás közben kulturális programok iránt is fogékony turistáknak, de abban is bíznak, hogy a szezonon kívüli időszakban az érintett régiókba látogatók is haszonnal forgatják majd a kötetet.
A 150 kiállítóhely és kulturális látnivaló Magyarország tavainál című kiadvánnyal egy időben, ugyancsak az Örökség Kultúrpolitikai Intézet gondozásában jelent meg az 500 múzeum és kiállítóhely a Kárpát-medencében, valamint a 300 múzeum és kiállítóhely Magyarországon című kötet angol nyelvű fordítása is. A kiadványok a tervek szerint a nagyobb könyvterjesztő hálózatoknál is elérhetők lesznek, de közvetlenül a kiadótól is megrendelhetik őket az érdeklődők, az
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
email címen.