Bajor Gizi Színészmúzeum
A Bajor Gizi Színészmúzeum 1952-ben Gobbi Hilda kezdeményezésére alakult, ma az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kiállítóhelye.
Az eredetileg földszintes neobarokk házat Beyer Rudolf, Bajor Gizi fivére vásárolta meg 1928-ban, a művésznő alakíttatta át nagystílű villává Országh Béla építészmérnök terve alapján. Bajor Gizi 1933 elején költözött ide, majd harmadik férjével, Germán Tibor fül- és gégeorvossal osztotta meg emeleti lakrészét.
Bajor Giziék otthona csakhamar a budapesti művészvilág kedvelt találkozóhelyévé vált. A szalonból a második világháború legsötétebb korszakában menedékház lett. Itt élte át a vészkorszakot Germán Tibor, Budapest ostromát Dióssy Antal, Nagyajtay Teréz és Tamási Áron.
1951. február 12-én – a gyászjelentés szerint gyógyíthatatlan betegségben tragikus hirtelenséggel elhunyt Bajor Gizi. A nyomok kettős öngyilkosságra utaltak. A boncoláskor kiderült, hogy Germán Tibor agykéregsorvadásban szenvedett. A hozzátartozók szerint – s ez lett aztán a hivatalos álláspont – Germán azt képzelte, hogy felesége megsüketül, s ettől való félelmében meggyilkolta, majd magával is végzett.
A színésznő halálának első évfordulóján nyílt meg a Bajor Gizi Színészmúzeum. Az első kiállítás Bajor Gizi, Jászai Mari és Márkus Emília ereklyéit mutatta be a közönségnek. Az évek során a villa többi helyisége is felszabadult, így időről időre új múzeumi termeket alakítottak ki. A múzeum az ezredforduló után teljesen átalakult: 2002-ben az emeleten, majd 2010-ben a földszinten nyílt új tárlat: a „Szép ház, nagy park közepén…” című állandó kiállítás a ház egykori tulajdonosának, Bajor Gizinek és a múzeumot alapító Gobbi Hildának állít emléket. A múzeum földszintjén a színháztörténeti múzeum gyűjteményéből összeállított időszaki tárlatok jeles színházi eseményekről emlékeznek meg, kiemelkedő színházművészek pályafutását mutatják be. Az emeleten a Kulisszák között című állandó kiállítás a színházi alkotófolyamatot bemutatva vezeti végig a látogatót a magyar színháztörténet kiemelkedő pillanatain, idézi fel a színházművészet felejthetetlen alkotóit.
A fotón Fedák Sári Fényes Szabolcs: A vén diófa című operettjében viselt jelmeze látható. A színjátékot az Új Magyar Színház mutatta be 1942. március 2-án.
1124 Budapest, Stromfeld Aurél utca 16.
Nyitva tartás:
Szerda–Vasárnap: 14:00–18:00
+36 1 225 3161
www.oszmi.hu
bgm@oszmi.hu
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
TEMATIKA
Irodalom, színháztörténet
Magyar Nyelvű Színjátszás Petőfi Korában
Petőfi élete során ő maga is több színházi szerepben kipróbálta magát: volt színlapkihordó és mindenes a Pesti Magyar Színházban, karakterszínész, kardalos különböző vándortársulatokban, fellépett barátja, Egressy Gábor jutalomjátékán.
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Bajor Gizi és a kortárs magyar drámairodalom
Virtuális kiállítás
A virtuális kiállítással múzeumunk névadója, Bajor Gizi előtt tisztelegtünk, amikor két évvel ezelőtt születésének 125 éves évfordulója alkalmából elkészült e virtuális tárlat.
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Bessenyei Ferenc- Gábor Miklós
Virtuális kiállítás
Hősök tere címmel 2019-ben nagyszabású kiállítással tisztelegtünk a 100 éve született Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós előtt állandó kiállítóhelyünkön, a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Páratlanul gazdag életművüket Két út, egy pálya, 100 év című albumunkban őriztük meg az utókor számára.
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Bagossy László: A sötétben látó tündér (Babits Mihály Színház előadása)
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023 - Bajor Gizi Színészmúzeum, Budapest
Családi foglalkozásokkal, múzeumpedagógiai órákkal, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, színes programokkal, valamint pedagógusoknak szóló szakmai rendezvényekkel várják a múzeumok egy hónapon keresztül Önöket - a fővárosban és vidéken egyaránt. A rendezvénysorozatot idén is az őszbúcsúztató Márton nap zárja...
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Családi nap a néphagyományok jegyében

A vándorszínész Petőfi-társasjáték
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023 - Bajor Gizi Színészmúzeum, Budapest
Családi foglalkozásokkal, múzeumpedagógiai órákkal, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, színes programokkal, valamint pedagógusoknak szóló szakmai rendezvényekkel várják a múzeumok egy hónapon keresztül Önöket - a fővárosban és vidéken egyaránt. A rendezvénysorozatot idén is az őszbúcsúztató Márton nap zárja...
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Bessenyei Ferenc- Gábor Miklós
Virtuális kiállítás
Hősök tere címmel 2019-ben nagyszabású kiállítással tisztelegtünk a 100 éve született Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós előtt állandó kiállítóhelyünkön, a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Páratlanul gazdag életművüket Két út, egy pálya, 100 év című albumunkban őriztük meg az utókor számára.
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Bajor Gizi és a kortárs magyar drámairodalom
Virtuális kiállítás
A virtuális kiállítással múzeumunk névadója, Bajor Gizi előtt tisztelegtünk, amikor két évvel ezelőtt születésének 125 éves évfordulója alkalmából elkészült e virtuális tárlat.
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Szép ház, nagy park közepén... - A Bajor Gizi Színészmúzeum története
Bajor Gizi 1933. július 7-én kötött házasságot Germán Tibor gégészorvossal. Férjével a Németvölgyi útra (a későbbi Piłsudski, a mai Stromfeld Aurél utcába) költöztek. A Beyer család eredetileg földszintes házát Országh Béla tervei szerint alakították át nagystílű villává. Bajor Giziék otthona csakhamar a budapesti művészvilág kedvelt találkozóhelyévé vált.
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
A kulisszák mögött
A kiállítás középpontjában a színész áll, illetve a színész kapcsolata a társalkotókkal (írók, rendezők, tervezők) és a közönséggel. Az olvasópróba ismerteti a szereptanulással kapcsolatos szokásokat, a rendelkezőpróba a szerepépítési módszereket, az emlékpróba az előadás "felöltöztetését" (díszlet, jelmez), a premier pedig fölvillantja a színész és a közönség kapcsolatát és nevezetes előadásokat idéz meg.
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Zenés műfajok (operett)
Az emelet első szobája a magyar színház egyik legnépszerűbb műfaját, a műfaj sztárjait (Blaha Lujzától Fedák Sárin át Honthy Hannáig, a Latabároktól Sárdi Jánoson át Rátonyi Róbertig), komponistáit (Huszka Jenőt, Kálmán Imrét, Lehár Ferencet) és színházait mutatja be.
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Díva, Színész, Nő
Lukács Margit, Mészáros Ági , Tolnay Klári 100
A tárlat három jelentős, száz éve született művésznek állít emléket. Lukács Margit, Mészáros Ági és Tolnay Klári izgalmas, színes, sokszor zaklatott életútja példaértékű az utókor számára.
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Jaschik Álmos és a "halhatatlan papíros"
2020-ban a művész születésének 135. és halálának 70. évfordulójára emlékezünk. Kiállításunk középpontjában kevésbé ismert bábművészeti tevékenysége és az 1930-as évek bábos törekvései, kezdeményezései állnak, de néhány művön keresztül felvillantjuk életútját, iparművészeti, grafikai, jelmez- és díszlettervezői munkái közül válogatva.
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
„a" Darvas
Egy színészsors három stációban
A sorozat harmadik darabja „a" Darvas. Egy színészsors három stációban címmel, a művész születésének 90. évfordulójára rendezett időszaki tárlat anyagából mutat be válogatást. A kiállítás 2015. szeptember 12. és 2016. február 28. között volt látogatható a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Táncművészet
Az OSZMI önálló gyűjteményének, a Táncarchívumnak az anyagából ad ízelítőt e szoba. A tárlat bemutatja a mozdulatművészet képviselőit Dienes Valériától Szentpál Olgán át Mirkovszky Máriáig, a balettművészetünk reprezentánsait az 1880-as évektől kezdve a közelmúltig (Pallay Annától Eck Imréig), valamint a magyar néptáncművészet 1945 utáni kiválóságait (Szabó Ivántól Rábai Miklóson át Vásárhelyi Lászlóig).
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest