Bencés Apátsági Múzeum

Nem csupán egyházi, de történelmi, sőt nyelvtörténeti jelentősége is van az I. András által alapított bencés monostornak. 1055-ös alapítólevele nemcsak a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt oklevél, de ez – egészen pontosan a birtok határleírása – tartalmazza az első ismert magyar mondatrészt („feheruuaru rea meneh hodu utu rea”, vagyis „Fehérvárra menő hadi útra”).
A település és egyben a Balaton-felvidék jelképe is a Balatonba benyúló félszigeten, páratlan természeti környezetben fekvő templom. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy itt alapították Magyarország első tájvédelmi körzetét 1952-ben, 1997-ben pedig nemzeti parkká nyilvánították a területet. Napjainkra az eredeti épületből csupán a román kori altemplom maradt meg, a többi épületrész a későbbi számos átépítés eredménye, így a templom berendezésével a barokk kort eleveníti meg.
Az altemplomban nyugszik az alapító király, az 1060-ban elhunyt I. András; a templommal és az altemplommal együtt az ő sírja is egész évben megtekinthető. Csak a turisztikai szezonban, márciustól novemberig tart nyitva egy másik, majd kilencszáz évvel későbbi uralkodó, IV. Károly emlékszobája. Magyarország utolsó királya itt töltötte utolsó magyarországi napjait Madeira szigetére történt száműzetése előtt. Emlékét a halála után öt évvel, 1927-ben felszentelt IV. Károly kálvária is őrizte, melyet a 63 magyar vármegye hozzájárulásával állítottak fel, ám ezt – a hivatalos indoklás szerint egy, a felszabadulás 15. évfordulójára építendő emlékmű miatt – 1960-ban lebontották. A kálvária helyreállítására gyűjtést végez az apátság, az uralkodó emlékét addig is emlékszoba őrzi.
Szintén időszakosan, a turisztikai szezonban látogatható A monostor és népei (1055–2005) című kőtárbeli történeti kiállítás, amely az apátság 950 évét hivatott a látogatók elé tárni. Az apátsági galériában több festészeti, grafikai vagy fotótárlat is megtekinthető, ezek a nyár folyamán többször cserélődnek.



8237 Tihany, . András tér 1.

Nyitva tartás:XI. 1.–III. 31.: 10:00–16:00, IV. 1.–IX. 30.:9:00–17:30, X. 1.–X. 31.: 10:00–16:00

+36 87 538 200
http://www.tihanyiapatsag.hu/Latogatoink/Kiallitasok.html
titkarsag@tihanyiapatsag.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1983
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Képzőművészet

Történelem, régészet

Egyházi gyűjtemény