Heti tárlatmozaik – Dr. Bene János

images/Bene Jnos2.jpg

A héten Dr. Bene János a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatója állította össze kiállításajánlónkat.

Kállay Gyűjtemény, Nyíregyháza: Széchenyi István és a Tisza szabályozása 1846-ban

A Magyar Nemzeti és Duna Múzeum, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Megyei Levéltár, illetve a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság támogatásával készült bemutató korabeli tervek, vázlatok, térképek, festmények segítségével idézi a 225 esztendeje született gróf Széchenyi István életét és munkásságát.

A gyűjteményben fellelhető egy szögmérő eszköz, a teodolit és egy talicska, mely dolgozott a Tisza szabályozás idején is. Látható egy reformkori enteriőr, illetve egy szobában jelenteket vetítenek a Hídember című filmből. A festmények közül kiemelendő Barabás Miklós 1860-ban készült nagyméretű Széchenyi portréja. A kiállítás 2016. december 31-ig látogatható.

Szatmári Múzeum, Mátészalka: Történetek egy családi albumból

„Történetek egy családi albumból" című kiállítás nyolc téma köré rendezve, archív képek és személyes interjúk felhasználásával mutat be a múlt század zsidóságára jellemző életképeket. Hétköznapi emberekről szól, akik akár a szomszédaink is lehetnének: pékekről, gyári munkásokról, tanárokról, ápolónőkről. Magával ragadó történeteket láthatunk gyermekkorról, iskolás évekről, szerelemről, házasságról, gyermekvállalásról és arról, kinek-kinek hogyan sikerült túlélnie a holokauszt borzalmait, miként tudta újrakezdeni az életét. A hatalmas családi fotóalbumot lapozgatva mosolyogtató vagy elszomorító, szívmelengető vagy torokszorító történetek tárulnak a kiállítás látogatója elé.

Herman Ottó Múzeum, Miskolc: Bennem élő Miskolc

Kiss Tanne István már 1977 óta foglalkozik fotózással. Fotográfiájában megfigyelhető néhány témakör, amik időről időre visszatérnek. Ilyen például az ember alakította környezet, az ember nyomai a tájban illetve a természet és az épített környezet viszonya. A tárlat december 11-ig várja az érdeklődőket.

Herman Ottó Múzeum, Miskolc: 56 Miskolc - A forradalom emlékezete

A kiállítás a forradalom miskolci eseményeinek állít emléket, a múzeum szimbolikus berendezésű belső tereiben, egy személyes emlékezésre is alkalmas Büszkeségpont köré rendezve. A városi televízióban 2000-ben, Miskolc 1956 címmel vetített háromrészes dokumentumfilm részletei adják a kiállítás gerincét. A filmben többek között olyan személyiségek nyilatkoznak, mint Földvári Rudolf, az MDP megyei első titkára, Papp Miklós és Bogár Károly, a megyei munkástanács elnökhelyettesei, Bihari Sándor költő és Renn Oszkár, a diákparlament egyik vezetője. Megjelennek mindeddig publikálatlan visszaemlékezések is, amelyeket egykori politikai foglyokkal készítettek Kis József és Somorjai Lehel történész-levéltárosok 2008-ban. A legértékesebbek pedig azok a relikviák, amelyek az emlékek és tárgyak gyűjtésére közzétett felhívás nyomán érkeztek a múzeumba.  

Móra Ferenc Múzeum, Szeged: Pompeji - Élet és halál a Vezúv árnyékában

A szegedi Móra Ferenc Múzeum kiállításán bemutatják Pompeji katasztrófáját, az ott élt emberek életét, mindennapjait, hitvilágát, kikapcsolódási szokásait, harcászatát. A tárlat törzsanyaga, közel 120 tárgy a Pompeji feltárás anyagát őrző Nápolyi Régészeti Múzeumból érkezik. A kiállítás egyediségét, különlegességét az adja, hogy a Pompeji ásatás tárgyaiból kiállítás eddig nemhogy Magyarországon, de még Közép-Kelet Európában sem került bemutatásra, így Szeged ad először otthont ennek a páratlan értékű kollekciónak. A kiállítás 2016. december 31-ig látogatható.

+1

Jósa András Múzeum, Nyíregyháza: Az oroszok „még” a spájzban vannak

Az oroszok „még” a spájzban vannak című időszaki kiállítás megvalósulását az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja. A tárlat a bizottság által meghirdetett „Sinkovits Imre” című pályázata alapján nyitotta meg kapuit október 18-án a Jósa András Múzeumban. A kiállítás címe ezért is viseli a színész egyik leghíresebb filmjének, „A tizedes meg a többiek”-nek a híres szállóigéjét, annyi módosítással, hogy az oroszok 1956 után „még” itt maradtak az országban.

A látványos és interaktív tárlat nemcsak az 1956-os eseményeket, hanem forradalomhoz vezető utat, valamint az azt követő időszakot is bemutatja az 1963-as amnesztia meghirdetéséig, különös tekintettel Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vonatkozásában. A tárlat 3 fő tematikai egységéből az első a Rákosi-diktatúra éveit, a második 1956-os eseményeket, míg a harmadik a megtorlás éveit mutatja be az 1963-as általános amnesztia meghirdetéséig. 

Külön részt kapott a konyha és egy spájz bemutatva az 1950-es évek hétköznapjait, valamint külön helyet képvisel a korszakot jelképező börtöncella - utalva a Rákosi-diktatúra és a megtorlás éveire. A tárlatban látható az a bitófa is, melyet Nyíregyháza két mártírját, Szilágyi Lászlót és Tomasovszky Andrást kivégezték.

Az év végéig látogatható tárlat fényképeken és korabeli tárgyakon keresztül ismerteti meg a korszakot. Ezek mellet a modern technika segítségével, interaktívan, látványosan jelenik meg a korszak a különböző korosztályok számára.