Kisjankó Bori Emlékház

Mezőkövesd központjában, a Hadas városrészben található a Kisjankó Bori Emlékház, amely 1974 óta nemcsak az itt született, Bori néni néven emlegetett, a Népművészet Mestere Díjjal is elismert rajzolóasszonynak, hanem a korabeli népművészetnek is emléket állít.
A ház pontos építési ideje nem ismert, de 1876-ban Bori néni, a kiváló hímzőasszony – aki kivételes rajztehetségével kitűnt hasonló tevékenységet folytató kortársai közül – már biztosan itt látta meg a napvilágot. Bár az ablakokat és az ajtótáblákat később kicserélték, az épület lényegében azóta sem változott.
A parasztházba lépve először a – konyha előteréül szolgáló – pitvarba jutunk, melyet kevésbé díszes, ünnepségeken használt tányérok díszítenek. A bolthajtáson át a konyhába érkezünk, ahol a kemence mellett padka, valamint a helyiség felét betakaró szabadkémény látható, benne füstölőrudakkal. A pitvaron és a konyhán kívül még egy kamra és egy szoba található a tájházban. A mezőgazdasági idénymunkások életét szemlélteti a kamrában álló „zsírosvindő”, melynek tartalma elég volt akár egy 10–12 tagú családnak is. A parasztfamíliák körében ugyanis olykor még a zsíros kenyér is ritka csemegének számított.
A szobában már díszesebb tányérok és korabeli berendezési tárgyak fogadnak bennünket: búbos, sut, padka, a járni még nem tudó gyermek ülőhelye: az ülcsik, valamint egy, az 1890-es évek divatját mutató ágy. A fekhelyen „pipi” ágynemű látható, amelyet óvtak a használattól, ezért lefekvés előtt mindenkor óvatosan eltávolították.
A falakon látható olajnyomatos „rezes szentképek” arról kapták nevüket, hogy szélüket aranypapír kivágás díszíti. Ezekhez hasonlóan az alájuk aggatott keménycserép tányéroknak, a „rózsás cintányéroknak” is egymást kellett érniük a falon.
A ház és berendezése azt a környezetet szemlélteti, melyből Bori néni „száz virága” kisarjadt, és azt, hogy e mögött a szépség és ragyogás mögött milyen szegénység és mennyi nélkülözés húzódott meg.



3400 Mezőkövesd, Kisjankó Bori út 22.

Nyitva tartás:Lásd a múzeum weboldalán!

+36 49 312 759
www.mezokovesdiregio.hu
kozkincstar@gmail.com

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
584
Kiskönyvtár
069 Kisjankó Bori Emlékház

TEMATIKA

Iparművészet, népművészet

Néprajz, helytörténet