Magyar Motorok Múzeuma

A magánkezdeményezésű bodrogkeresztúri Magyar Motorok Múzeuma Alapítvány 1997-ben jött létre a Magyar Motorok Múzeumának működtetése céljából. A gyűjtemény, amely a felejtésbe merült magyar motorgyártás emlékeit mutatja be a látogatóknak, mintegy harminc darab 1945 utáni gyártású – a „csepeli korszakhoz” tartozó – motorkerékpárral rendelkezik. Az első, lemezvillás, 100 cm³-es motortól kezdve az utolsó, kéthengeres, 250 cm³-es P21-esig minden jelentős gyártott darab megtekinthető a múzeumban.
Ezen felül stabilmotorok, csónakmotorok, valamint a hatvanas, hetvenes évek használati eszközei, motoros ruházatai is a kiállítás részét képezik. 2008 óta archív filmfelvételeket, kisfilmeket tartalmazó megújult audiovizuális eszköztár áll a látogatók rendelkezésére. Ugyanebben az évben új gyűjteménnyel gazdagodott a múzeum: Máthé József óráival, melyek azt a kort idézik, amikor a motorkerékpárok még nagy számban kerültek ki a magyarországi gyárból.
A kiállítás mellett felépített sátorban nyaranta három-négy kipróbálásra alkalmas motor áll a vállalkozó kedvűek rendelkezésére. A múzeumkert kempingként működik: a korábbi évek motorostalálkozóin (Magyar Motorok Randevúja, Háromkerekűek Találkozója) a résztevőket fogadta, most a kirándulók számára jelent ideális kiindulópontot Tokaj-Hegyalja felfedezéséhez. Itt kapnak helyet negyedévente a múzeum által szervezett veteránbörzék is. Az udvarban található söröző a múlt század hatvanas, hetvenes éveit idézi, stílusos pihenőhelyet nyújtva a motorok felfedezésében megfáradt vendégeknek.
A kiállítás minden nap nyitva tart; csoportos látogatás esetén a tárlatvezetéshez és a motorok kipróbálásához előzetes bejelentkezés szükséges.



3916 Bodrogkeresztúr, Kossuth Lajos utca 96.

Nyitva tartás:Előzetes bejelentkezéssel!

+36 30 983 3322
www.mmmb.uw.hu
mmm.bkeresztur@gmail.com

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Ipat-, technika- és közlekedéstörténet