1849. október 6. - Aradi vértanúk

images/MMT7_DIM_1920x1080px_16.jpg

Emlékezzünk együtt a hősökre! Október 6-át a magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá, az aradi vértanúk emléknapjává nyilvánította Magyarországon és a magyarok által lakott területeken. A Mozaik Múzeumtúra csapatával az alábbi virtuális óra segítségével idézzük meg a 13 aradi vértanút és Gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt. Nézzétek meg Balatoni József - Jocó bácsi erre a napra készített videóját és prezentációját! 

 

Egy rendhagyó történelemórára hívlak benneteket, ahol megismerhetitek az aradi vértanúk történetét, a halálos ítélethez vezető utat. Megismerhetjük azokat a hősöket, akik életüket áldozták az országért, a szabadságért. Betekintünk abba, hogy mi történt a tragikus, 1849. október 6-i napon Aradon és Pesten, kit milyen módszerrel végeztek ki. Végül pedig elmesélem nektek, milyen módon sikerült végül a hozzátartozóknak, családtagoknak megszerezniük a szeretteik holttestét, hogy megadhassák nekik a végtisztességet. Az óra alatt pedig pár, mélyen lévő történelmi tévhitet is megcáfolok nektek. Tartsatok velem! 

 

Nézzétek meg a videót és a prezentációt, hogy megválaszolhassátok az alábbi kérdéseket!

A prezentációt ITT találjátok

A kvízkérdések, amikre a válaszokat keressük:

1. Hol volt a fegyverletétel, ami véget vetett az 1848-49-es szabadságharcnak?

2. Ki vezette a megtorlást, hozott döntést a kivégzések ügyében?

3. Összesen hány embert végeztek ki golyó általi halállal?

4. Hány órakor lőttek sortüzet az elítéltekre, amivel kivégezték őket?

5. Mit csempészett be Batthyány Lajos felesége a férjének a kivégzése előtt?

6. Hol végezték ki Batthyány Lajos miniszterelnököt?

7. Az alábbiak közül milyen nemzetiségű NEM volt a vértanúk között?

örmény            szerb                francia             horvát

8. Hány holttestére bukkantak az 1932-es árvízvédelmi építkezések során?

9. Milyen eszközzel szállították el Kiss Ernő holttestét?

10. Kinek a holttestét kellett kettévágva, két ládában kicsempészni?