Önnek két új üzenete érkezett…

Zárult a Mozaik Múzeumtúra tavaszi féléves programsorozata, és mint minden zárás, ez is értékeléssel végződik. Lalival, a Száguldó diákriporterrel úgy gondoltuk, ezt együtt tesszük meg. Sokat gondolkodtunk, miként is lenne ez olyan, amilyen mi vagyunk. Aztán az élet megírta helyettünk. Vagyis mi írtuk, csak észre kellett venni, hova is írtuk meg.

Íme, a „hogyan készült a Mozaik Múzeumtúra záró cikke” rovatunkat olvashatjátok! - Jocó bácsi és Lali a Száguldó riport közös beszámolója!

L.: Jocó bá! Akkor hogyan írjuk meg a közös cuccot?

J.: Lehetőleg gyorsan. J Valami ötlet?

L.: Nekem van! Mi lenne, ha kérdéseket tennénk fel egymásnak és akkor úgy válaszolnánk arra?! Szerintem szuper lenne.

J.: Nekem tetszik, menjen!

L.: De még ma meg kell írnunk!

J.: Tudom. Még van pár dolgom, addig gondolkozz kérdéseken!

L.: Oké!

L.: Na, én meg is írtam, elküldtem mailben.

J.: Szuper vagy, nézem őket.

J.: Jajjjj, basszus, én is ezeket akartam írni!!!

L.: :)

L.: Ok. De jó lenne, ha küldené, mert én is írnám.

J.: Jól van, na! Már küldöm is!

L.: Átküldtem a válaszokat, remélem elég.

J.: Tökéletes. Megírom, összerakom, küldöm neked, ha kész a teljes. Mondjuk, azt még nem tudom, hogyan írjam meg.

L.: Ezt hogy érti?

J.: Milyen formában csináljam.

L.: Hát, vezesse fel, hogy ez egy közös cikk, kérdeztünk egymástól ötöt, aztán tegye bele.

J.: Oké, ez lesz. Küldöm, ha kész!

Jocó bácsi kérdez – Lali válaszol

Mit jelentett neked a Mozaik Múzeumtúra száguldó diákriporterének lenni?

Amikor megkaptam a felkérést, őszintén megmondom, egyszerre félelem és öröm volt bennem. Szeretek írni, de nagyon meglepődtem, hogy engem választottak. Imádok a Mozaik Múzeumtúra riportere lenni, mivel látom, hogy a velem egykorúak is élvezik a programokat. Izgalmas írni egy-egy múzeumról, amit bejártam. Szeretem, hogy mi is élvezzük ezt az egészet, hogy olyan városokat fedezhetek fel, amiket ezelőtt nem. Számomra száguldó riporternek lenni az, hogy képviselhetem a fiatalok álláspontját a saját szemszögemből nézve, és ez csodálatos.

Mit tanultál ez alatt a pár hónap alatt?

A legfontosabb, amit kiemelnék, az a szabadság. Lehet, hogy furcsán hangzik, de megtanultam szabadnak lenni. Látva a gyerekek pozitivitását én is pozitívabban állok a dolgokhoz. Megtanultam olyan dolgokat, amiket nem is gondoltam volna, vagyis inkább megtapasztaltam ezeket a dolgokat: például megtanultam csapatban dolgozni olyan emberekkel, akiket szeretek és fontosak nekem. A legfontosabb mégis az, hogy megtanultam kinyilvánítani a saját véleményemet valamiről, amit én tapasztaltam és láthattam.

Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok a programok során?

Talán amikor a mi iskolánkban voltunk és láttam olyan embereket is együtt dolgozni, akik amúgy nem szoktak beszélgetni, vagy olyan embereket csapatban dolgozni, akik nincsenek épp jóban: szerintem emiatt is van pozitív pedagógiai vonzata ennek az egész Mozaik Múzeumtúra sulis programnak, hiszen megtanítja a srácokat csapatban dolgozni és együtt, közösen, valami cél érdekében küzdeni. A másik legszebb emlékem az, hogy megismerhettem új embereket, akikkel a mai napig jóban vagyok.

Milyen volt velem együtt dolgozni? (Bocs, ezt muszáj!)

Hehe. Dolgoztam már együtt Jocó bával. Sokszor. Az volt az egyik fordulópont, amikor láttam, hogy ezt komolyan kell venni és tényleg dolgozunk, mégis megmaradt a laza viszony közöttünk. Emellett a legjobb barátom is velünk dolgozhatott, szóval nem is kell ennél több. Érdekes volt látni Önt különböző szituációkban, amikben még nem láthattam. Például amikor kiakadt, de nagyon, vagy amikor boldog volt, hogy megint megyünk valahová, ahol ismét jól fogjuk magunkat érezni. Jocó bával dolgozni élmény, mert mindig tanít valami újat. És ami nagyon durva, hogy erre mindig csak utólag jövök rá. Ez az első közös munkánk az előadásunkon kívül, de valószínűleg lesz még jó pár. Innen is köszönöm, hogy vele dolgozhatok.

Szeretnéd folytatni a munkát? Ha igen, hogyan, miként?

Szeretném, ez egyértelmű. Hogyan? Ugyanígy. Ilyen vidáman és tanulékonyan. Szeretem ezt a munkát, mert nagyon sok dolgot tanít nekem az emberek által, akikkel együtt dolgozhatok. Szeretnék még több múzeumba eljutni és még több élményt csempészni mások és a saját életembe, ami ezzel a munkával abszolút lehetséges. Köszönöm mindenkinek, aki segít nekem és bíztat! Köszönöm a barátaimnak, hogy mindig mellettem vannak, és segítenek, akármire is van szükségem.

Lali kérdez – Jocó bácsi válaszol

Mit tanított Önnek a Mozaik Múzeumtúra?

Nagyon örültem és boldog voltam, amikor a Felelős Szülők Iskolája felkért házigazdának az országos Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs roadshowjába. Több hónapos aktív munka volt, szervezési feladatok, logisztika, kommunikáció és persze a rendezvények lebonyolítása. Sok-sok fantasztikus emberrel dolgoztunk együtt ez alatt az idő alatt. Rengeteget tanultam a csapat tagjaitól a közös munka során. Fejlődtem türelemben, együttműködésben, kommunikációban és rendezvényszervezésben. Azt hiszem, ezeknek mind hasznát fogom venni az iskolai és egyéb munkáim során is.

Ön szerint mit tanított a Mozaik Múzeumtúrával a diákoknak?

Az alapvető célkitűzésünk az volt, hogy a gyerekeknek megmutassuk azt, hogy a múzeum nem egy naftalinszagú, unalmas hely, hanem izgalmas tér arra, hogy interaktívan lehessen nagyon sokat tanulni. Úgy érzem, ezt maximálisan sikerült teljesíteni. A roadshow során több mint 3000 gyereknek adhattunk élményt, mutathattuk meg, hogy mennyire jó az iskolapad mögül kiszabadulva, játékosan tanulni úgy, hogy a tárgyakat meg lehet fogni, meg lehet szólaltatni a hangszereket és közben sokat lehet nevetni. Megmutattuk nekik, hogy egy egyszerű kérdésekből álló vetélkedő is lehet izgalmas úgy, hogy a vicces és a kreatív feladatok során fel kell használniuk a tudásukat, a logikájukat. Mindeközben pedig folyamatosan együtt vannak, közösen dolgoznak és csapatként működnek, ami fantasztikus dolog. Remélem, egy-egy ilyen különleges nap után más hangulatban mennek iskolába és megjött a kedvük ahhoz, hogy ellátogassanak a múzeumokba is.

Melyik a kedvenc emléke a Mozaik Múzeumtúrával kapcsolatban?

Húúú, rengeteg ilyen pillanat van, hiszen 3 hónap alatt sok helyszínen és sok városban jártunk: a vetélkedők, a gyerekek lelkesedése, a pedagógusok hozzáállása, az utazás közbeni beszélgetések, az autóba logisztikázása a temérdek eszköznek, a csapat összetartása és együttműködése, Sopron és Veszprém városának érdekes romantikája. Ezt nem lehet összefoglalni, elmondani és leírni. Egy pillanatot kiemelni pedig főleg nem. De talán a legjobb érzés az volt, amikor azt láttam, hogy a saját iskolánkban, a Kontyfában mennyire lelkesen dolgoztak együtt gyerekek és pedagógusok, amivel megmutathattuk, miben vagyunk mi igazán mások a többi iskolánál.

Miért érdemes így tanítani, ezekkel a módszerekkel?

Mert azt gondolom, hogy nevetve, humorral, interaktivitással és rengeteg játékkal úgy lehet tanulni, hogy az ember észre sem veszi, miközben rengeteg információt sajátít el. Sokkal élvezetesebb ez mind a diákoknak, mind a pedagógusoknak. Alapvetően ebben hiszek, ezt hirdetem és szerencsére az iskolai állomások során meg is mutathattam nagyon sok embernek azt, amiről régóta írok és beszélek. De ezt szerintem nem neked kell elmagyaráznom…

Szeretne még ilyen sulis állomásokat? Miért?

Hogyne! Mert egy fura boldog szomorúság lett úrrá rajtam, amikor az utolsó helyszín eredményhirdetése után kiléptem az iskola kapuján: azt éreztem, hogy hiányozni fog ez az egész, és de jó lenne folytatni! Ez az érzés pedig mindent elmond.

Szakmailag pedig azt gondolom, hogy nagyon fontos misszió a miénk: a lehető legtöbb diákhoz el kell vinni a múzeumokat, leginkább olyan vidéki településekre, ahol korlátozottabbak az iskolák, a pedagógusok és a gyerekek lehetőségei. Fontos feladat megismertetni a múzeumokkal a gyerekeket, mert ezt később ők is tovább tudják adni, közben pedig a kultúránkat is megismerik. Azt gondolom, hogy ez mindenkinek közös érdeke. Ha pedig élvezzük is közben, akkor aztán végképp mindenki nyer ezen…