Több száz fiatal verseng az álom-osztálykirándulásért!

images/_Ikarus-630-Cabrio-3.jpg

Az Éjszaka a múzeumban című fotópályázatára olyan osztályképekkel nevezhetnek a középiskolások, amelyek a Mozaik Múzeumtúra programban részt vevő 300 múzeum egyikénél készültek. Amelyik csapat a www.mozaikmuzeumtura.hu/osztalykep honlapra feltöltött fotójára a Facebookon a legtöbb szavazatot gyűjti össze, Hajós András kíséretében egy Ikarus 630 Cabrio buszon járhatja be Budapest múzeumait a Múzeumok Éjszakáján, június 21-én.

Egy héttel a határidő lejárta előtt már az ország minden részéről érkeztek nevezések, az összes régió beszállt a versenybe! A több mint húsz osztály közül legtöbben a saját városuk egyik kiállítóhelye előtt álltak össze egy közös fotóra, de vannak, akik Pécsről egészen Budapestig utaztak múzeumlátogatásra. Az első nevezés Egerből jött, de hamar csatlakoztak hozzájuk a többiek, így például Dunakesziről, Kecskemétről, Pécsről, Győrből, Budapestről és Debrecenből érkezett pályázat. A nevezők számát tekintve a cívisváros vezet: innen három osztály is gyűjti a lájkokat.  

Az Éjszaka a múzeumban fotópályázatra június 10-éig lehet még nevezni. Hajrá!