Bocskai István Múzeum

A Bocskai István Múzeum Hajdúszoboszló óvárosi részén, négy, egymás mellett álló kiállítási épületben kapott helyett. A Bocskai utca 12. szám alatt a 2013-ban megújult Szoboszló öröksége: föld ? kard ? víz című várostörténeti tárlat tekinthető meg. Első terme Hajdúszoboszló történelmi örökségét, a város első írásos emlékeit, a hajdúk letelepítését és a hajdúváros működését ismerteti. A kiállított Bocskai-zászló és a lovasbandérium emlékei Bocskai István életét és kultuszát, illetve a hajdú hadviselés hagyományát idézik fel. A második teremben a szoboszlói ásatások leletanyagát, őskori, vaskori és népvándorlás kori tárgyakat, a szarmaták rekonstruált viseletét és egy középkori téglaégető kemence makettjét állították ki. A múzeum gazdag néprajzi gyűjteménnyel is rendelkezik, melyet a Hajdúság népművészete című tárlat mutat be. A pásztorművészet tárgyai, a fa- és szarufaragványok, a bőrből készült szerszámok és a pásztorviseletek mellett érdekes válogatás látható a különleges, ünnepi alkalmakkor használt tárgyakból is. Ilyen az asszonysorba lépés jelképe, a kontyoló ruha, vagy a pászkakendő, amivel húsvétkor borították a szentelni vitt ételes kosarat. A néprajzi kiállítás a híres nádudvari fekete kerámiát is bemutatja annak egyik legnagyobb mestere, Fazekas István edényein keresztül. Külön épületben, a Nemzetközi Modern Múzeumban (Bocskai utca 14.) látható a gyermekkorát Szoboszlón töltő, később Párizsban élt Joseph Kádár képzőművészeti kollekciója, aki a rendszerváltást követő hazatérése után állandó kiállításon mutatta be gyűjteményét, melynek fókuszában a 20. század geometrikus művészete áll. A tárlaton többek között Braque, Chagall, Picasso, Vasarely, Kassák Lajos művei szerepelnek, de megtekinthető Gyarmathy Tihamér, Korniss Dezső, Haraszty István, Keserű Ilona, Deim Pál, Konok Tamás, Schéner Mihály és Pierre Székely egy-egy alkotása is. Ugyanebben az épületben kapott helyet Rácz György életmű-kiállítása. Népszerű a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás ? mindennapi élet a Kádár-korban című retrotárlat is (Bocskai utca 11.), amely egy magángyűjtő, Dalnoky Ferenc kollekciójára épül, s a közelmúlt olyan elfeledett tárgyait mutatja be, mint a mechanikus számológép vagy a kisdobos- és úttörő-egyenruhák, de Kossuth-cigi, Bambi, vetkőzős toll és kacsintós pénztárca is várja itt a nosztalgiázni vágyókat.



4200 Hajdúszoboszló, Bocskai utca 12.

Nyitva tartás:
Kedd-Vasárnap: 10:00-18:00

+36 52 362 165
www.bocskaimuzeum.hu
info@bocskaimuzeum.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
917
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Képzőművészet

Néprajz, helytörténet