Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely

A Duna-Dráva Nemzeti Park területén fekvő belső-somogyi településen, Barcson található a térség egyetlen muzeális jelentőségű intézménye, a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely. Az intézmény a Dráva-menti helytörténeti, néprajzi és archív dokumentációs emlékanyag bemutatása révén a település környékének múltjával, a régió lakóinak hétköznapjaival, népművészetével, viseletkultúrájával, hajdani és jelenlegi gazdasági tevékenységével ismerteti meg a látogatókat. A kiállítóhely néprajzi gyűjteményének közel háromnegyed részét nemzetiségi (német és horvát) falvak tárgyi emlékei teszik ki. Az érdeklődők megismerkedhetnek a folyó mentén kialakult népi kultúra viseleteivel, de a múlt jellegzetes rekvizitumai mellett jelentős szerepet kapnak napjaink dokumentumai is: a településen élő és gazdálkodó helyiek mindennapjairól barcsi cégek, intézmények és családok iratanyaga vall. Az emeleti teremben a Barcs múltja és jelene című állandó kiállítást lehet megtekinteni, a földszinti helyiségekben pedig sokrétű időszaki, valamint képző- és iparművészeti tárlatok várják az érdeklődőket. A Barcs és a régió történetét, néprajzi értékeit kutató szakemberek számára nagy segítséget jelent a muzeológiai adattár, amely számos feldolgozásra váró adatot, publikálatlan kéziratot, szakdolgozatot, továbbá egy újságcikkgyűjteményt tartalmaz. A múzeumi fotótár számos, csak itt fellelhető archív felvételt őriz. Az intézmény könyvtára egyrészt a megyére, a Drávára és a térségre vonatkozó dokumentumanyagot kezeli, másrészt speciális szakkönyvtárként is működik. A kiállítóhely vasárnap és hétfő kivételével minden nap látogatható, előzetes egyeztetéssel azonban ettől eltérő időpontban is fogadnak csoportokat.



7570 Barcs, Széchenyi utca 22.

Nyitva tartás:
További információ a múzeum honlapján!

+36 82 463 207
www.muvhazbarcs.hu
drava.barcs@museum.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1429
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Néprajz, helytörténet