Finta Múzeum

A Túrkevén található sokrétű gyűjtemény gerincét névadói, a Finta-testvérek hagyatéka, valamint a helytörténeti és néprajzi anyag adja. A Finta-testvérek ? Sándor, Sámuel és Gergely ? mindhárman szobrászként szereztek maguknak hírnevet, bár egyéb területeken is alkottak. Finta Sándor az I. világháború után Brazíliában, majd New Yorkban élt, és a képzőművészet mellett irodalommal is foglalkozott. Alkotásai felajánlásának köszönhetően kerültek Túrkevére; a gyűjtemény később kiegészült fivéreinek hagyatékával is. Sámuel Budapestre költözött, a szobrászat mellett kőfaragással, sziluettvágással keresett pénzt, míg Gergely Párizsban Rodin mellett tanult, s hazatérve fajansz-, porcelán- és terrakotta szobrokat készített. A kiállítóhely állandó tárlata három egységből áll, melyek mindegyike önálló, mégis szervesen kapcsolódnak egymáshoz; megtekintésük során a látogatók megismerhetik Túrkeve múltját és környezetét. A Túrkeve földje és népe című tárlat a környék legérdekesebb régészeti lelőhelyeit, leleteit és élővilágát mutatja be, a Túrkevei évszázadok címet viselő kiállítás a város történelmét és néprajzi sajátosságait ismerteti, a Hírünk a világban című pedig a település ismert szülötteinek, a Korda- és a Finta-testvéreknek állít emléket, áttekintve életútjukat és alkotásaikat. A helytörténeti gyűjtemény kiemelkedő darabja a régészeti ásatások során előkerült Túrkeve-bokroshalmi tarsolylemez, de hasonlóan fontosak a túrpásztói ezüstkincslelet érméi, illetve a bronzkori Terehalmi-leletegyüttes is. Ritka darab az 1741?43 között készült toborzózászló, melyet nemrégiben restauráltak. Figyelmet érdemel továbbá a város kiváltságlevele, 18. századi térképe, valamint Korda Vince díszlettervező és festő önarcképe.



5420 Túrkeve, Attila utca 1.

Nyitva tartás:
hétfő: Zárva
kedd-csütörtök: 9-12; 14-17
péntek: 9-12; 13-16
szombat: 9-12 (ügyelet a Vadász Pál Kiállítóteremben); 14-17

+36 56 361 183
www.fintamuzeum.hu
fintamuzeum@gmail.com

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1625
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Képzőművészet

Néprajz, helytörténet