Atomenergetikai Múzeum
Az Atomenergetikai Múzeum a XX. század egyik legnagyobb magyarországi beruházásának, a Paksi Atomerőműnek állít emléket. Az Európában egyedülálló múzeum az atomerőmű északi részén várja látogatóit egy 2000 m2 alapterületű, korszerűen felújított raktárépületben. A vállalati vezetés 1992-ben döntött az atomerőmű építésére és üzemeltetésére vonatkozó dokumentumok, tárgyi emlékek gyűjtéséről. Az Üzemtörténeti Gyűjtemény 1999-ben kapott múzeumi rangot. A gyűjtemény gyarapodása, valamint az atomerőművel szoros kapcsolatot tartó kutató és oktató intézmények muzeális értékű anyagának megőrzése érdekében 2010-ben gyűjtőköri bővítést kértünk és kaptunk. A 2012-ben megnyílt Atomenergetikai Múzeum országos gyűjtőkörű szakmúzeum.
A kiállítás több tematikus részből áll. A fogadótérben érintőképernyős monitorok nyújtanak információt hat témakörben. A helyiség alkalmas vetítésekre és előadások tartására is. A kiállítótérbe lépve két vitrinsor várja a látogatókat. Az egyik soron az atomerőmű történetéhez kötődő műalkotások, reklámtárgyak kaptak helyet, míg a másikon atomerőműben használt műszereket figyelhetünk meg, például a geodézia, a környezetellenőrző labor, vagy éppen a sugárvédelem eszközeit. A blokkszimulátor-teremben a ’90-es években használt szimulációs számítógép látható, amelyet az üzemeltető személyzet képzésére fejlesztettek ki. A szolgáltató eszközök termében az atomerőmű fő tevékenységéhez közvetetten kapcsolódó szervezetek - nyomda, oktatás stb. - tárgyait mutatjuk be.
A múzeum nagyberendezései két csoportban, a primer- és a szekunderkört idéző területen láthatóak, a két részt jelképesen egy régi sugárkapu választja el egymástól. Itt tekinthető meg a 28 tonnás csavarhúzógép, valamint nagyméretű tolózárak, biztonsági szelepek, szivattyúk, megszakítók.
A galérián a múzeum országos gyűjtőköréhez tartozó hat intézmény relikviái sorakoznak.
7031 Paks, Atomenergetikai Múzeum, hrsz.: 8803/17. /MVM Paksi Atomerőmű Zrt., Északi Bejáró/
Nyitva tartás:Hétfőtől - péntekig 8-15 óra, szombat 9-13 óra, vasárnap ZÁRVA
06-75/50-50-59
http://muzeum.atomeromu.hu/
atommuzeum@npp.hu
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
TEMATIKA
Ipat-, technika- és közlekedéstörténet