Déri Múzeum

A Déri Múzeum az ország egyik legjelentősebb vidéki múzeuma. Az intézmény gyűjteményeiben valamennyi múzeumi szakág jelen van: néprajz, iparművészet, művészettörténet, régészet, numizmatika, irodalomtörténet, hely- és művelődéstörténet, fotótörténet, természettudomány. A neobarokk épület parkját a városban született 20. századi szobrászművész, Medgyessy Ferenc munkái díszítik.
A város kiállítási kultúrája a 20. század elején kezdett kialakulni, miután Löfkovics Artúr műgyűjtő kezdeményezésére 1902-ben megalakult a Városi Múzeum, 1920-ban pedig Déri Frigyes Bécsben élő, a Bácskából származó selyemgyáros is Debrecennek ajándékozta műgyűjteményét, amelynek révén az intézmény kiemelkedett a hasonló múzeumok sorából. A Györgyi Dénes és Münnich Aladár tervei alapján készült Déri Múzeum – a Városi Múzeum kollekcióit megörökölve – 1930-ban nyílt meg. Gyűjteménye fokozatosan egészült ki más ipar- és képzőművészeti, valamint numizmatikai adományokkal. Déri György például – bátyja gesztusát követve – a Kárpát-medence népeinek népművészeti alkotásaiból és ünnepi viseleteiből álló jelentős kollekcióját ajándékozta 1938-ban a múzeumnak.
Az intézmény többek között régészeti, helytörténeti, fegyvertörténeti és a keleti kultúrákat bemutató kiállításaival, továbbá közel három évszázad magyar festészetét áttekintő képtárával várja látogatóit. A felújítás után megnyílt, 2012-es Képeket írni, szavakat rajzolni című tárlat – a klasszikus könyvtörténeti érdekességek mellett – mai magyar képzőművészek szöveges tartalmakat is felhasználó művészeti projektjeinek eredményeit, valamint kortárs magyar írók képzőművészeti vonatkozású kéziratait is bemutatta. A jövőben az élményszerűbbé tett, új állandó kiállítások mellett izgalmas, a kortárs kulturális történésekre reflektáló időszaki tárlatok is várják a látogatókat.
A Déri Múzeum legfontosabb műtárgyhármasaként Munkácsy Mihály híres Krisztus-trilógiáját szokás emlegetni. Az immár fényjátékkal kísért tárlatvezetések az eddiginél is több érdeklődőt vonzhatnak. A képtárban több kisebb méretű, művészi szempontból viszont nagy jelentőségű remekmű is látható, többek között Mányoki Ádámnak, a magyar barokk festészet legfontosabb alakjának talán utolsó festménye, az 1750-es évek elején készült Ótestamentumi aggastyán.



4026 Debrecen, Déri tér 1.

Nyitva tartás:
Kedd–Szombat: 9:00 – 16:00

+36 52 322 207, +36 52 417 560
www.derimuzeum.hu
deri@derimuzeum.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
904
Kiskönyvtár
233 Déri Múzeum - Munkácsy terem

TEMATIKA

Képzőművészet

Iparművészet, népművészet

Természettudomány

Történelem, régészet

Irodalom, színháztörténet

Néprajz, helytörténet

Kiállítások