Földalatti Vasúti Múzeum

Balázs Mórnak, a Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV) alapító vezérigazgatójának londoni tapasztalatai alapján támadt az az ötlete, hogy a világon elsőként megépült földalatti vasút mintájára az 1896-ban megrendezett Millenniumi Kiállítás látogatóinak szállítására egy „kéregvasutat” építsen. Terve megvalósult, a vonalat 1896. május 2-án adták át; hossza 3700 méter volt, és kilenc földalatti, valamint két felszíni megállóval rendelkezett.
A kezdeményezés messze megelőzte korát, a millenniumi földalatti ugyanis Európa első motorkocsis, villamos üzemű földfelszín alatt közlekedő vasútja volt. (Az 1863-ban átadott londoni földalatti még gőzmeghajtással működött.) A forgalmat kezdetben forgóvázas villamos motorkocsik bonyolították, az áramellátást gőzgéppel hajtott áramfejlesztő biztosította. A vasúton 1896. május 8-án I. Ferenc József császár is utazott, így az ezután a Ferencz József Földalatti Villamos Vasút nevet viselte. A közel százéves vonal rekonstrukcióját 1995-ben végezték el. Az állomások korhű felújítása mellett a múzeumi kiállítótér is megújult. Az 1975-ben megnyitott múzeum érdekessége, hogy a kiállítási hely maga is műszaki emlék: egy eredeti alagútszakasz, melyet az 1955. évi vonalkiegyenlítés során hagytak el. A kiállításon látható egy eredeti, 1896-ból való favázas és egy fémvázas motorkocsi, valamint egy pótkocsi 1960-ból. A vitrinsorban tárgyi emlékek, eredeti dokumentumok (tervrajzok, térképek, építési napló), fényképek és modellek mutatják be a földalatti vasút történetét építésétől napjainkig. A tárlat kronológiai sorrendet követ, és a látogató egyúttal a budapesti metró hőskorával is megismerkedhet.
Az állandó kiállítás mellett időszaki tárlatok, múzeumpedagógiai foglalkozások, gyereksarok és múzeumi bolt is várja a látogatókat a Deák Ferenc téri aluljáróban.



1052 Budapest, Deák Ferenc tér

Nyitva tartás:
Kedd–Vasárnap: 10:00–17:00

06 20/885-00-00/91147, 06 70/477-61-68
www.bkv.hu/hu/muzeumok/foldalatti_vasuti_muzeum_budapest
muzeum@bkv.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
153
Kiskönyvtár
530 Földalatti Vasúti Múzeum

TEMATIKA

Ipat-, technika- és közlekedéstörténet