Füleki Vármúzeum (Hradné múzeum vo Fiľakove)
A füleki múzeum alapítására irányuló első kezdeményezés 1941-re tehető, kivitelezését azonban a háború megakadályozta. Nógrád megye szlovákiai részének első múzeuma így csak 1951-ben alakult meg a településen. Az intézmény 2007-ben lett újraalapítva Füleki Vármúzeum néven, majd állandó tárlata 2008-ban nyílt meg az ötemeletes Bebek-torony három szintjén „A füleki vár évszázadai“ címmel, mely 2017-ben lett átrendezve és kibővítve. A kiállítás a vár és a város történetét mutatja be az első írásos emléktől az erődítmény 1682-ben történt lerombolásáig. A vár makettje mellett megtalálhatók itt az építmény régészeti feltárása során előkerült középkori és kora újkori leletek, magyar királyokat és szenteket ábrázoló kályhacsempék, valamint a vár eredeti kulcsai és a török hódoltság idejéből származó tárgyak. A tárlat első részén a környékbeli ásatások során feltárt leletek kaptak helyet. A bemutatott tárgyak mellett különböző korabeli rekonstrukciók teszik érdekesebbé a gyűjteményt, mint pl. a persi avar–szláv temető egyik férfi sírja, egy bronzkori ünnepi női viselet,valamint II.Koháry István korhű öltözéke. Megújult a 2011-ben a torony alsó szintjén megnyitott – Észak-Nógrád paleontológiai leleteit bemutató – kiállítás is, mely immár ""A megkövült élet emlékei Fülek környékén“ címmel látogatható, szintén a földszinten található egy kuriózum, a médiát bejárt ajnácskői zafír. 2018-ban az intézmény két, a várhegy sziklájába vájt, földalatti folyosót nyitott meg a Várfelső utcán, a nagyobban a II.világháború helyi vonatkozású emlékeit bemutató kiállítás található. A Városi Honismereti Múzeum a vármúzeum egyik kiállítótere, új állandó kiállítása 2014-ben, az épület széles körű átalakítása után nyílt meg. ""A füleki pálmától a világhírű kakasig"" című tárlat a vár 1682-es lerombolásától az 1960-as évekig követi végig a város történetét.
986 01 Fiľakovo/Fülek, Hlavná 14, 986 01 Fiľakovo, Slovensko Fő utca 14, 986 01 Fülek, Szlovákia
Nyitva tartás:
+421 47 43 82 017
www.fulekivar.sk
info@hradfilakovo.sk, muzeum@hradfilakovo.sk
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
TEMATIKA

Történelem, régészet

Néprajz, helytörténet

Határon túli
Cezanne-tól Malevicsig
Árkádiától az absztrakcióig
Kilenc évvel a nagy sikerű Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő című kiállítást követően újabb Cezanne-hoz kapcsolódó kiállításnak ad otthont a Szépművészeti Múzeum: a most nyíló tárlat ezúttal a francia mester életműve és az európai avantgárd művészet 1906 és 1930 közötti kapcsolatait vizsgálja.
Szépművészeti Múzeum
Budapest
Úti cél: remény
A nemzetközi gyermekvonat-akció a két világháború között
Az első világháborús vereség, majd az azt követő forradalmak súlyos politikai, gazdasági és társadalmi válságba sodorták az országot. Az állandósult élelmiszer- és nyersanyaghiány, az ellátási gondok, a társadalom elszegényedése 1919 végére vált a legsúlyosabbá. Ehhez járult még hozzá a megszállt, majd a trianoni békét követően Magyarországtól elszakított területekről érkező menekültek tömege.
Budapesti Történeti Múzeum
Budapest
Nemes nyomokon
Színház a kolozsvári Farkas utcában
A kolozsvári Farkas utcában 200 éve épült a Nemzeti Játékszín. Az 1821. március 12-én megnyílt kőszínház kivételes intézmény volt, hiszen korábban a hivatásos magyar vándortársulatok alkalmi játszóhelyeken, lehetetlen körülmények között léptek fel.
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Markovits Éva kurátori tárlatvezetése Az alfától az omegáig c. kiállításában
Markovits Éva kurátori tárlatvezetése és Petőcz András akusztikus költészeti performance-a Az alfától az omegáig c. kiállításában.
Műcsarnok
Budapest