Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
Múzeumunkat 1919-ben alapította a cégtulajdonos, világutazó, műgyűjtő és mecénás Hopp Ferenc (1833-1919), aki végrendeletében mintegy 4000 darabból álló keleti gyűjteményét keleti művészeti múzeum alapítása céljából az államra hagyta. A gyűjtemény a tulajdonos Andrássy úti villájában került elhelyezésre és kiállításra, amely 1923-tól kezdve múzeumként működik; alapításakor és ma is Magyarország egyetlen keleti művészeti múzeuma. A Hopp-villa körül kialakított kert korának ismert pesti keleti hangulatú kuriózuma volt, s ma is szerves része a múzeum hétköznapjainak, hiszen programjaink zömének helyszínét adja.
Hopp Ferenc keleti műtárgyait világ körüli utazásai során és korának nagy világkiállításain vásárolta. A keleti művészetek iránti érdeklődése elmélyülésével gyűjteménye fejlesztéséhez az akkor ifjú művészettörténész-orientalista Felvinczi Takács Zoltán - később a múzeummá alakuló gyűjtemény első igazgatója - tanácsait is igénybe vette. A Múzeum megalakulása után a gyűjtemény adományok, vásárlás és más múzeumok keleti anyagainak áthelyezésével gyarapodott. A gyűjtemény ma mintegy 30 000 műtárgyból áll, s kínai, japán, indiai, délkelet-ázsiai, nepáli, tibeti, mongol, koreai és közel-keleti tárgyanyagot ölel fel.
Múzeumunkhoz tartozik az ország egyetlen keleti művészeti szakkönyvtára, valamint az egyetlen ilyen profilú adattár, amely nemcsak kiállításaink és egyéb tevékenységeink dokumentációját őrzi, hanem a keletkutatással, a keleti műgyűjtés történetével és keleti utazókkal, utazásokkal kapcsolatos értékes archív fotó- és dokumentumanyagot is.
A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum épületében jelenleg aktuális időszaki kiállításunk látogatható, amelynek változó tematikája ázsiai gyűjtőkörünk egészét igyekszik időről-időre végigjárni. A gyűjtemény ennél nagyobb léptékű bemutatására egy tervbe vett állandó kiállítás ad majd lehetőséget.
1062 Budapest, Andrássy út 103.
Nyitva tartás:K-V 10:00-18:00
+36 1 469 77 59, + 36 1 322 8476
www. hoppmuseum.hu
hoppmuseum@hoppmuseum.hu
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
802 Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti MúzeumTEMATIKA

Képzőművészet

Iparművészet, népművészet

Történelem, régészet
Ukiyo-e - japán fametszetek gróf Vay Péter gyűjteményéből
Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
Budapest
Tűzben edzett ősi japán szertartási edény
Új műtárggyal gazdagodott a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
Az NKA támogatásának köszönhetően, vétel útján egy igen jelentékeny műtárggyal bővült a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Japán Gyűjteménye. A fedeles víztartó edény a tradicionális japán teaceremónia (szadó) jellegzetes szertartási kelléke, egyúttal egy 2018-ban született kortárs műalkotás.
Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
Budapest