Móra Ferenc Múzeum
Magyarország harmadik legnagyobb városának múzeuma számos kiállítással, szerteágazó tematikával várja a látogatókat, több tárlata országos szinten is egyedülálló.
Szeged szívében, a Tisza partján áll a neoklasszicista palota, amelyet 1896-os megnyitásakor Közművelődési Palotának neveztek el, s amely a múzeum mellett az eredetileg a gyűjteményhez tartozó könyvtárnak is otthont adott. Somogyi Károly esztergomi kanonok hagyatéka alapozta meg a gyűjteményt, amely máig folyamatosan bővül; kiemelkedő régészeti kollekciója (270 ezernél is több tárgyat őriz) legutóbb a közeli M43-as autópálya építésekor gyarapodott tovább. A múzeum igazgatói pozícióját Tömörkény István író, újságíró, majd a későbbi névadó, Móra Ferenc is betöltötte.
Az impozáns, timpanonos-oszlopsoros homlokzatú épületben látható az Alföld egyetlen megmaradt 19. századi patikaberendezése, egy szegedi patika 1893-as bútorzata. A patikatörténeti állandó kiállítás falán függ két híres pályaelhagyó gyógyszerész arcképe: a múzeumigazgató Tömörkény Istváné és a festő Csontváry Kosztka Tivadaré.
A múzeum képzőművészeti gyűjteményének remekművei között Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Thorma János, Glatz Oszkár művei is megtalálhatók. A Kultúrpalota természetvédelmi tárlata, a Csak egy Földünk van Magyarország egyik legjelentősebb, ötvenezer darabot számláló természettudományi gyűjteményét tartalmazza. Természetesen a sokoldalú névadónak, Móra Ferencnek is szenteltek emlékszobát a múzeumban, ahol megismerhető írói, újságírói és muzeológusi munkássága. Emellett a 2010-ben megújult néprajzi állandó kiállítás, a Szöged hírös város is egész évben várja a látogatókat.
A Móra Ferenc Múzeumnak több filiáléja is van: a történeti kiállítóhelyként működő Fekete Ház, a grafikusművésznek emléket állító Kass Galéria, a Vármúzeum és kőtár, valamint a Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház.
6720 Szeged, Roosevelt tér 1–3.
Nyitva tartás:Egész évben. Hét–Vas: 10:00–18:00
+36 62 549 040
www.mfm.u-szeged.hu
info@mfm.u-szeged.hu
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
701 Móra Ferenc MúzeumTEMATIKA
Képzőművészet
Iparművészet, népművészet
Természettudomány
Történelem, régészet
Irodalom, színháztörténet
Néprajz, helytörténet
Agyagkatona kiállítás
A kiállításon félszáz anyag- és mérethű agyagkatonát mutatnak be különlegesen installálva. A tárlat célja, hogy ismertesse a katonák készítésének módszerét, történetét és megtalálásuk körülményeit.
Móra Ferenc Múzeum
Szeged
Minden, ami arany
A legnagyobb hazai hun kincsleletet, a nagyszéksósi aranykincset is bemutatják a Móra Ferenc Múzeum új állandó kiállításán. Bálint Mátyás gazda szőlőjéből került elő egy „fél talicskányi” aranykincs 1926-ban Nagyszéksósón, melyet Móra Ferenc, a szegedi múzeum akkori igazgatója tárt fel.
Móra Ferenc Múzeum
Szeged
Múzeum és ami mögötte van...
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023 - Móra Ferenc Múzeum, Szeged
Családi foglalkozásokkal, múzeumpedagógiai órákkal, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, színes programokkal, valamint pedagógusoknak szóló szakmai rendezvényekkel várják a múzeumok egy hónapon keresztül Önöket - a fővárosban és vidéken egyaránt. A rendezvénysorozatot idén is az őszbúcsúztató Márton nap zárja...
Móra Ferenc Múzeum
Szeged
Magyar relikviák - magyar borok

Őszi Családi Matiné
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023 - Móra Ferenc Múzeum, Szeged
Családi foglalkozásokkal, múzeumpedagógiai órákkal, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, színes programokkal, valamint pedagógusoknak szóló szakmai rendezvényekkel várják a múzeumok egy hónapon keresztül Önöket - a fővárosban és vidéken egyaránt. A rendezvénysorozatot idén is az őszbúcsúztató Márton nap zárja...
Móra Ferenc Múzeum
Szeged
Minden, ami arany
A legnagyobb hazai hun kincsleletet, a nagyszéksósi aranykincset is bemutatják a Móra Ferenc Múzeum új állandó kiállításán. Bálint Mátyás gazda szőlőjéből került elő egy „fél talicskányi” aranykincs 1926-ban Nagyszéksósón, melyet Móra Ferenc, a szegedi múzeum akkori igazgatója tárt fel.
Móra Ferenc Múzeum
Szeged
Patikatörténeti kiállítás
A tárlat a szegedi, 1713-ban alapított "Megváltás" patika XIX. sz. végén készült eklektikus, neoreneszánsz bútorait és korabeli berendezését mutatja be.
Móra Ferenc Múzeum
Szeged
Móra rengeteg
A zöld Móra
Móra Ferenc, aki elkötelezett természetvédő volt, már száz évvel ezelőtt felismerte a környezetvédelem fontosságát, s életművének ez az üzenete ma még fontosabb és nagyon aktuális. Ennek megfelelően a természethez való meghitt viszonyán keresztül mutatja be Móra Ferenc életútját és gazdag, szerteágazó munkásságát.
Móra Ferenc Múzeum
Szeged
A múzeum törzsanyagának képei
A kiállítás kiemelkedő darabjai: Munkácsy Mihály "Honfoglalás" c. nagy színvázlata, valamint Vágó Pál "Szeged szebb lesz mint volt" c. festménye. Emellett olyan festők műveit is megtekinthetik az érdeklődők, mint Csók István, Mednyánszky László, Vinkler László vagy Koszta József.
Móra Ferenc Múzeum
Szeged
Szeged régi fotósai
Új virtuális kiállítás a Móra-múzeum honlapján
Új virtuális kiállítás „nyílt meg" a Móra Ferenc Múzeum honlapján. A virtuális tárlat a legfontosabb egykori szegedi fotósok életét és munkásságát mutatja be sok-sok érdekes archív fotó mellett.
Móra Ferenc Múzeum
Szeged
Kilátó és kamarakiállítás
A Móra Ferenc Múzeum tetején lévő két kilátóról a magasból nézhetünk le Szeged belvárosára. A kisebb kilátóból a Széchenyi tér környéke látható, a nagyobb kilátóból pedig a Tisza és a Belvárosi híd figyelhető meg. A nagyobbik kilátóban egy különleges eszköz, egy kronoszkóp várja az érdeklődőket. Ebbe belenézve az 1870-es évek szegedi belvárosa tárul látogatóink szeme elé.
Móra Ferenc Múzeum
Szeged
Lucs Ferenc képgyűjteménye
A védett jellegű Lucs-gyűjtemény a XIX-XX. századi magyar képzőművészet legjelentősebb mestereinek alkotásaiból nyújt válogatást. A látogató árnyalt és gazdag képet kap a század magyar festészeti törekvéseiről, hiszen a gyűjtemény Szinnyei Merse Páltól egészen Barcsay Jenőig mutatja be a modern magyar festészet alakulását.
Móra Ferenc Múzeum
Szeged
Folyónk és földje
Természettudományi állandó kiállítás
A kiállítás alapgondolata Szeged „főutcájához,” a Tiszához és ehhez kapcsolódóan az Alföldhöz, annak élővilágához kötődik. A látogatók megismerkedhetnek az erre a területre jellemző állat- és növényfajokkal, például a barnamedvével, a farkasokkal, szarvasokkal, őzekkel és számos madárfajjal.
Móra Ferenc Múzeum
Szeged