Magyar Nemzeti Múzeum
Gróf Széchényi Ferenc 1802-ben ajándékozta a nemzetnek Magyarországra vonatkozó gazdag gyűjteményét. Ezt a dátumot tekinthetjük a Magyar Nemzeti Múzeum alapítási évének. A kollekció az ország egyik legszebb – Pollack Mihály által tervezett – klasszicista épületében kapott helyet. Az épület a nemzeti függetlenség egyik szimbóluma, fontos helyszíne volt az 1848. március 15-én kirobbant forradalomnak. A jeles nap ma nemzeti ünnep, a múzeum pedig minden évben a megemlékezések egyik helyszíne.
A Magyar Nemzeti Múzeum feladata a magyar nép és Magyarország történetére vonatkozó tárgyi emlékanyag gyűjtése, őrzése, a gyűjtemény tudományos feldolgozása és a közönségnek való bemutatása.
A múzeumban ma több mint egymillió régészeti, numizmatikai, történeti és képzőművészeti műtárgyat tartanak nyilván. Ebből válogatták az állandó kiállítások gazdag anyagát, amely előbb Kr. e. 400 000-től Kr. u. 804-ig tekinti át A magyar föld népeinek történetét, majd Magyarország históriáját mutatja be az államalapítástól 1990-ig. Külön tárlat foglalkozik 20. századi világhírű, történelemalakító tudósainkkal.
Az állandó kiállítás anyagában látható a szkíta és a kelta kultúrkörhöz tartozó emlékek legismertebb darabja, a pajzsdíszként szolgáló aranylemezből készült szarvas, és itt tekinthető meg a Szent István korából származó koronázási palást is. A gyűjtemény jelentős műtárgyai közé tartozik továbbá a Monomachos korona, a Nyírbátorból származó stallum, de láthatók itt a magyarországi szabadkőművesség emlékei vagy a Magyarország és Ausztria közötti határ „vasfüggönyének” egy darabja is.
A Múzeumkert a főváros egyik kedvelt találkozási helye, ahol számos irodalmi és történelmi személyiségnek állítottak emléket. A lépcsőtől balra található márványoszlop a római Forum Romanumról származik. A kert ma is aktív színtere a város kulturális életének; itt rendezik például minden évben az ország múzeumainak találkozóját, a Múzeumok Majálisát.
A Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtára összetétele és nagysága alapján Közép-Európa egyik legjelentősebb régészeti szakkönyvtárának számít.
1088 Budapest, Múzeum körút 14–16.
Nyitva tartás:Egész évben. Kedd–Vas: 10:00–18:00
+36 1 338 2122, +36 1 317 7806 (fax)
www.hnm.hu
info@hnm.hu
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
055 Magyar Nemzeti MúzeumTEMATIKA
Történelem, régészet
Képzőművészet
Trianon 100
Virtuális fotógaléria
A Magyar Nemzeti Múzeum a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából kiállítást rendez az 1920-ban elszakított országrészek kulturális, művészeti kincseinek fotóiból. A tárlat a nemzeti összetartozást is szimbolizáló múzeum kerítésén a járvány miatt csak ősszel valósulhat meg.
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Kelet és nyugat határán - A Kárpát-medence a Karoling-korban és a honfoglalás korában
„A Kárpát-medence a Karoling-korban és a honfoglalás korában" címmel nyílt és egészült ki a Magyar Nemzeti Múzeum „Kelet és Nyugat határán" című állandó kiállítása. A Kárpát-medence területén feltárt régészeti leleteket bemutató állandó kiállítást teljessé tevő rész megnyitásával Magyarország legnagyobb és leggazdagabb állandó régészeti kiállítása jött létre.
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Tanulmány Raktár
Tanulmány Raktár néven, ebben a különleges - a nagyközönség elől legtöbbször elzárt - teremben a kerámia-, üveg- és porcelángyűjteményünk kiemelkedő darabjait mutatjuk be ingyenes vezetések keretében (csak a belépőjegyet kell megváltani) adott időpontokban.
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Boszorkányok és kirakatperek. Báthory Erzsébet az ördög asszonya? - Élő múzeum
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023 - Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
Családi foglalkozásokkal, múzeumpedagógiai órákkal, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, színes programokkal, valamint pedagógusoknak szóló szakmai rendezvényekkel várják a múzeumok egy hónapon keresztül Önöket - a fővárosban és vidéken egyaránt. A rendezvénysorozatot idén is az őszbúcsúztató Márton nap zárja...
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Régészet lépésről lépésre - Régészeti séta a Budai várban
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023 - Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
Családi foglalkozásokkal, múzeumpedagógiai órákkal, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, színes programokkal, valamint pedagógusoknak szóló szakmai rendezvényekkel várják a múzeumok egy hónapon keresztül Önöket - a fővárosban és vidéken egyaránt. A rendezvénysorozatot idén is az őszbúcsúztató Márton nap zárja...
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Na mi a pálya? - pályaorientáció iskolásoknak - Online tartalom
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023 - Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
Családi foglalkozásokkal, múzeumpedagógiai órákkal, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, színes programokkal, valamint pedagógusoknak szóló szakmai rendezvényekkel várják a múzeumok egy hónapon keresztül Önöket - a fővárosban és vidéken egyaránt. A rendezvénysorozatot idén is az őszbúcsúztató Márton nap zárja...
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Kelet és nyugat határán - A Kárpát-medence a Karoling-korban és a honfoglalás korában
„A Kárpát-medence a Karoling-korban és a honfoglalás korában" címmel nyílt és egészült ki a Magyar Nemzeti Múzeum „Kelet és Nyugat határán" című állandó kiállítása. A Kárpát-medence területén feltárt régészeti leleteket bemutató állandó kiállítást teljessé tevő rész megnyitásával Magyarország legnagyobb és leggazdagabb állandó régészeti kiállítása jött létre.
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Trianon 100
Virtuális fotógaléria
A Magyar Nemzeti Múzeum a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából kiállítást rendez az 1920-ban elszakított országrészek kulturális, művészeti kincseinek fotóiból. A tárlat a nemzeti összetartozást is szimbolizáló múzeum kerítésén a járvány miatt csak ősszel valósulhat meg.
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Lapidárium - római kőtár
A kiállítás a múzeum nemzetközileg is számon tartott gazdag gyűjteményéből a legjellemzőbb kőemlék típusokat mutatja be: urnatartó kőedényt, sírköveket, szarkofágokat, kis, templom formájú síremlékek elemeit, isteneknek szentelt fogadalmi oltárokat és építkezéseket megörökítő feliratokat.
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Középkori és kora újkori kőtár
A kiállítás a gyűjteményi anyagnak megfelelően két részre tagolódik: a kiállítási tér lejáratok felöli részébe kerültek az építészeti emlékek; a rendkívül gazdag sírkőgyűjtemény zömmel Budáról, de az ország más területeiről is származó darabjai a középkori sírkövek főbb típusait, formai jegyeik alakulását mutatják be a különböző stíluskorszakokban.
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
A pokol bugyrai
Málenkij robot – Kényszermunka a Szovjetunióban
A Magyar Nemzeti Múzeum november 25-én nyíló új állandó kiállítóhelye „A pokol bugyrai… „Málenkij robot” – Kényszermunka a Szovjetunióban”, a második világháború után tömegesen elhurcolt nők és férfiak számára állít emléket.
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
A Seuso-kincs
A Seuso kutatási projekt hivatalos weboldalát a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum közösen hozta létre a Seuso-kincs és az általuk közösen koordinált kutatási program széles körű, tudományos ismeretterjesztő bemutatására.
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Régésztörténetek
A Magyar Nemzeti Múzeum a miskolci Herman Ottó Múzeummal együttműködve 2018 és 2020 között 17 hektáron, 12 helyszínen végzett régészeti ásatásokat a leendő Miskolc-Kassa autópálya nyomvonalán. Az intézmény szakemberei kutatásainkkal nem csupán egy-egy lelőhelyet tár fel, hanem egy több évszázadot átívelő metszetet rajzoltak a Hernád-folyó völgyéről.
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Maskarában
Régmúlt idők farsangi mulatságai
A 19. század második felében nemesek és polgárok nemcsak a farsangi mulatságok idején öltöztek jelmezbe, hanem más alkalmakkor is. Bálokon, magán-összejöveteleken, gyermekzsúrokon gyakran mutattak be élőképeket, amelyeken történelmi alakok, neves színdarabok szereplői, vagy elképzelt figurák, ismert festmények alakjai elevenedtek meg.
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Magyarország története az államalapítástól 1990-ig
A 2002-ben alapításának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeiben világhírű tárgyak találhatók, melyek közül számos az 1996-ban, a millecentenárium alkalmából megnyílt állandó történeti kiállításban látható. A kiállítás az államalapítástól, az önálló királyi hatalom megszervezésétől a demokratikus rendszerváltásig, 1990-ig mutatja be Magyarország történetét, de a múzeum őrzi a magyar koronázási palástot is.
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Koronázási palást
A palást eredetileg harang alakú, zárt miseruha volt, amelyet később alakítottak át palásttá. A ráhímzett donációs felirat szerint Szent István király (997-1038) és Gizella királyné készíttette és ajándékozta 1031-ben a székesfehérvári Szűz Mária-egyháznak. Alapanyaga rozettamintás bizánci selyem, amelyet csaknem teljesen beborít az aranyszállal hímzett díszítés.
Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest
Nőnek való vidék?
A középkor hajnalán, amikor különböző eredetű és kultúrájú népek váltották egymást a Kárpát-medencében, az írott források elsősorban a férfiak világáról, a háborúskodásokról emlékeztek meg, a nők csaknem teljesen láthatatlanok maradtak. Régészetileg azonban sokszor éppen a nők sírjai azok, amelyek látványosabbak, gazdagabbak és színesebbek, mint a férfiak temetkezései.