Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely
A magyar játékkultúra teljes körű gyűjtésére és megismertetésére létrehozott múzeum 1981-ben nyitotta meg kapuit. Az intézmény több mint 30 000 tárgyat őriz, s bemutatásukon túl a játékok történetét, illetve a hagyományokban betöltött szerepét is kutatja. A játékkészítést mint népművészeti ágazatot kiemelten fontosnak tartó múzeum műhelyében alakult ki a Magyarországon azóta elterjedt játékkészítő- és kézművesfoglalkozások modellje.
Az intézmény tárgyainak témavilága nagyon gazdag: az ősi eredetű csontjátékok, az egyszerű népi darabok és a polgári világ míves kivitelű gyári játékai mellett többek között gyermekirodalmi alkotások és könyvritkaságok is a múzeum tulajdonát képezik. A gyűjtemény izgalmas tárgyegyütteseket őriz a szomszédos országok, továbbá a lengyel, észt, mordvin, mexikói és japán nép játékkultúrájából is.
A kiállított játékok között különleges helyet foglalnak el az 1780-as években Németországban készült darabok, a legrégebbi azonban – egy Francois Boucher műalkotása alapján megalkotott mozaikrejtvény – az 1760-as évekből, egy francia műhelyből származik. A régi mesekönyvek és szakkönyvek közül a legidősebb egy 1650-es, bűvészettel foglalkozó nyomtatvány. A több egységre osztott tárlat néprajzi szekciójában is találunk érdekességet: a magyar és román mesterek készítette cserépsíp-gyűjtemény kapott itt helyet. Válogatást láthatunk továbbá 20. századi iparművészeti játéktervekből és napjaink kézműves játéktárgyaiból is.
Nem mindennapi tárgycsoportokat képeznek a 2010-es években felújított alkotások, mint például a táblás társasjátékok, a dombornyomásos öltöztető babák, a Margarete Steiff játékgyárában készült textiljátékok vagy a híres bűvész, Gács Rezső (Rodolfo) hagyatékából való plakátok. A múzeum rendszeresen szervez időszaki kiállításokat, melyek alkalmával különleges gyűjteményeket és a frissen restaurált tárgyakat mutat be.
6000 Kecskemét, Gáspár András utca 11.
Nyitva tartás:Télen: Kedd–Szo: 10:00–16:00, III. 1.–X. 31.: Kedd–Szo: 10:00–17:00
+36 76 481 469
www.szorakatenusz.hu
muzeumesmuhely@szorakatenusz.hu
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
433 Szórakaténusz Játékmúzeum és MűhelyTEMATIKA
Iparművészet, népművészet
Néprajz, helytörténet
Sport, szabadidő
Gyermekjáték, pedagógia
Antanténusz, szórakaténusz...
A Játékmúzeum 40 éves gyűjteményének keresztmetszete
Az épület emeletén elhelyezkedő újjárendezett állandó kiállításában a gyűjtemény legszebb darabjai kerültek bemutatásra, közel 5000 tárgy; játékok, könyvek, dokumentumok az 1780 és 1980 közötti időszak két évszázadából. A bemutatást a műtárgyakhoz tartozó képsorok, filmek, mozgásra érzékeny apró változások, az árnyjátékok falon feltűnő figurái teszik színesebbé.
KKJM Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely
Kecskemét
Hétvégi foglalkozások
Szombatonként, valamint iskolai szünidőben játékkészítő és kézműves foglalkozásokat biztosítunk a családoknak, elsősorban Kecskeméten és környékén élőknek és a Kecskemétre érkező turistáknak.
KKJM Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely
Kecskemét
Szóraka Tanoda
A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben 2013 óta rendszeresen megrendezzük a Szóraka Tanoda című programunkat. A foglalkozásokon résztvevő felnőttek valamilyen bonyolultabb tevékenységet tanulhatnak meg szakemberektől, kézműves mesterektől.
KKJM Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely
Kecskemét
Antanténusz, szórakaténusz...
A Játékmúzeum 40 éves gyűjteményének keresztmetszete
Az épület emeletén elhelyezkedő újjárendezett állandó kiállításában a gyűjtemény legszebb darabjai kerültek bemutatásra, közel 5000 tárgy; játékok, könyvek, dokumentumok az 1780 és 1980 közötti időszak két évszázadából. A bemutatást a műtárgyakhoz tartozó képsorok, filmek, mozgásra érzékeny apró változások, az árnyjátékok falon feltűnő figurái teszik színesebbé.
KKJM Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely
Kecskemét