Múzeumok világnapja

images/2020/muzeumok-vilagnapja.JPG

Kedves Diákok! Kedves Tanárok és Érdeklődők!

Szeretettel köszöntünk Benneteket a mai, rendhagyó tanítási napon, a “DEMÓ”-n. A mai nap a játékos tanulásról szól! Sok új múzeummal, témával fogtok megismerkedni. Nem célunk mindent mérni, értékelni, inkább azt szeretnénk, hogy minél izgalmasabb dolgokkal találkozzatok, ahogy a “DEMÓ” szó is erre utal, ízelítőt szeretnénk adni Nektek több, mint 20 múzeum kiállításából.

Kedvcsinálóként, például ezekre a kérdésekre kaphattok majd választ:

Mit jelent a huszárság? Milyen a leggyorsabb katonai repülő? Mit jelent a jutalomjáték? Mettől meddig volt nyitva egy irodalmi kávéház? Milyen lenne az élet internet nélkül? Mit tudunk Zuckerberg kutyájáról? Hányféle állatbőrből készülnek hangszerek?... Nagyon sok múzeumpedagógus, tanár, szervező, fejlesztő dolgozott azon, hogy összeállítsa a DEMÓ programját, ennek ellenére a digitális oktatás esetében sajnos lehetnek technikai nehézségek, ezeken ne akadjatok fenn! Ha hiba lépne fel, vagy nem tudja a gépetek megnyitni a linket, próbáljátok megoldani, ha nem megy, akkor lépjetek át a következő feladatra. A lényeg a játék, a közös élmény!

„DEMÓ”-ra fel! Jó felfedezést, közös tanulást! Reméljük hamarosan személyesen is találkozunk!

Üdvözlettel, a Szervezők

Javasolt órarend
IdőpontMúzeumAz óra témája
8:05 Szervezők Napindító - „DEMÓ” beköszönő
8:15 Balatoni József Jocó bácsi köszöntője, múzeumi vetélkedő (Redmenta kvíz)
8:50 Leskowsky Hangszergyűjtemény    Hangszerek a világ összes tájáról (2 videó zenei bemutatóval)
9:25 Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Milyen volt az irodalmi kávéház? (3 kis videó, LearningApps tankocka feladatok)
Virtuális szünet kakaó
9:50 Magyar Nemzeti Múzeum Mindent, a magyar lovagkorról (videó, 1 LearningApps tankocka mátrix)
10:10 Néprajzi Múzeum Kitekintés a maszkjaink mögül (videók, feladat az online gyűjteményi adatbázisban)
10:30 Bajor Gizi Színészmúzeum Kulisszatitkok a színésznő egykori villájában (videó, kvíz)
10:55 Savaria Múzeum Kalandozás a Szombathelyi Képtárban (Kahoot vetélkedő)
11:05 REPTÁR - Szolnoki Repülőmúzeum Virtuális séta a repülőgépek világában (videó, kvíz)
11:25 Zsidó Kiválóságok Háza Tudósok, akik nélkül ma nem lenne se golyóstoll, se Facebook… (videó, kvíz)
11:50 Petőfi Irodalmi Múzeum Toldi, avagy egy márka születése (virtuális túra, feladat)
12:10 Siklósi vármúzeum Van egy vár a Tenkes alján (2 videó, feladat)
12:30 Magyar Természettudományi Múzeum Az átmeneti öv élővilága, Szavanna (PPT, Legyél Te is milliomos játék)
12:50 Budapesti Történeti Múzeum Kalandozás a középkori udvarban (videók, Wordwall játék, puzzle)
13:05 Ludwig Múzeum A web halála (videók, virtuális séta)
Virtuális ebédszünet
13:35 Katona József Múzeum Bűvészkedjünk együtt – Lesd el Rodolfo trükkjeit! (3 játékos videó trükkökkel)
13:55 Katonai Emlékhely Pákozd A híres, magyar huszárság (videó, kvíz)
14:20 Laczkó Dezső Múzeum A paraszti élet mindennapjai és tárgyi kultúrája (LearningApps tankocka feladat)
14:35 Magyar Földrajzi Múzeum Magyar utazók, földrajzi felfedezők (virtuális túra, rejtvény)
14:50 Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Camera Obscura a szobában (feladat, rejtvény, LearningApps)
15:05 Déri Múzeum Az Arany Egyszarvú (videó, Genially kvíz), Adybandi ébresztése (videó, képregénykészítés)
15:25 Ferenczy Múzeumi Centrum Animáció és 3D képtartó készítés
15:40 Herman Ottó Múzeum Kedvenc Műtárgyaim