„Emlékszem Sopronban, néztünk a fák fölé…” - Mozaik Múzeumtúra Roadshow, ahogy Jocó bácsi látta
A Mozaik Múzeumtúra soproni állomására elkísért minket Jocó bácsi, a népszerű töri tanár is és írásából úgy tűnik jól érezte magát.
„Emlékszem Sopronban, néztünk a fák fölé…”
A Wellhello sorai abszolút helytálltak arra az érzésre, amit akkor éltem meg, amikor Sopronban jártam az országos Mozaik Múzeumtúra második állomásán. Budapesten beszálltunk a „turnébuszba” és útra keltünk.
Körülbelül két óra után vettem észre, hogy még nem néztem ki az ablakon, pedig szeretek nézelődni útközben. Csak akkor és ott valahogy máshol volt a fókusz és nehéz volt átállni: telefonáltam, interjút adtam, e-mailekre válaszoltam. Aztán begurult a busz Sopronba és valami nagyon berántott: többször jártam Sopronban, de diákként. Most viszont teljesen más hangulat ragadott meg: a város lassú folyása, a szűk utcák varázsa és a múzeumok sokasága. Azonnal félretettem mindent és átadtam magam ennek az érzésnek, ahol nincs munka, nincs telefon és nincsenek gondok: csak a múzeumok, a programok és az, hogy újra kíváncsi gyerek lehetek.
Összesen hat helyszín volt betervezve, de 4 óra alatt csak rohanva és görcsösen a menetrendhez ragaszkodva lehetett volna végigmenni minden helyszínen, ami pont a varázsát vette volna el. Úgyhogy azt gondoltuk, annyi helyet járunk végig, amennyit tudunk és addig maradunk egy helyszínen, amíg jól esik. Hát, mondanom sem kell, egyik helyszínről se szerettem volna eljönni.
Az első állomás az Erdészeti Múzeum volt. Itt egy hangulatos bemutatót tekintettünk meg a ragadozó madarakról. Rengeteg információt tudhattunk meg a madarak életéről, szokásairól és arról, hogy is vadásztak madarakkal őseink. Jó érzés volt látni a sok kisgyereket, akik ámulattal hallgatták az eső ellenére az előadást, amelyet Lóki György, a „madarakkal táncoló” tartott. És azt is megtudhattam, hogy a bagoly nem egy okos és bölcs állat, sőt, egyenesen buta. Hát, azért én még hiszek a mesékben, úgyhogy ezt kétkedve fogadtam. Sikerült a cukiság faktort is kimaxolni, amikor megjelent egy nagyon pici, de annál aranyosabb kis bagoly, akiről aztán kiderült, hogy ő már egy kifejlett példány… A bemutató után alaposan körbe lehetett járni a múzeum izgalmas bemutatótermeit a magyar erdőkről, a vadászatról.
A második helyszín, ahová ellátogattunk az a Macskakő Gyerekmúzeum volt. Itt egy gyerekeknek szóló, népzenével tarkított mesejátékot tekintettünk meg, amibe a gyerekek is bevonásra kerültek, énekeltek és táncoltak. Mondanom sem kell, hátul állva mi is táncra perdültünk és énekelgettünk. Igen, felnőttként ezt is meg lehet tenni és senki sem nézett ránk furán, vagy legalábbis nem tűnt fel. Nem mintha érdekelt volna. És az igazi ámulat csak ezután jött, amikor bementünk a múzeumi részbe: ott azonnal leültem a földre és néztem a bemutatót arról, milyen is volt a különböző korszakokban gyereknek lenni. Egy igazi varázslatos gyerekbirodalom, tele zegzugos helyekkel, titkokat rejtő fiókokkal, felvehető ruhákkal és kellékekkel. A legjobb, hogy több helyen be lehet bújni a kiállítás közé és a gyerekek is részesei lehetnek egy-egy bemutatott jelenetnek. A személyes kedvencem a fal mögé bebújva tárul elénk: egy kis szoba matraccal, párnákkal, csillagképekkel és rengeteg érdekességekkel. Ide elbújva megszűnik a külvilág és csak a csodák és álmok vannak, amiben lehet és érdemes is hinni. Szavakkal leírhatatlan ez érzés és a hely aurája, oda el kell menni és pont.
A harmadik állomásunk a Központi Bányászati Múzeum volt, ami a város szívében, egy gyönyörű barokk palotában található. Tematikus kiállítás ásványokról, bányákról, technológiákról a különböző korszakok ismertetésével. A múzeum igazgatónőjének, Dr. Kovácsné Bircher Erzsébet tárlatvezetése páratlan volt, hisz sugárzott belőle a szenvedély, amit a munkája és a kiállítás iránt érez. Interaktív kiállítási rész makettekkel – nagyon vártam ezt, de sajnos a technika közbeszólt. De így is látványos volt és érdekes. A pince pedig… Egy újabb gyerekbirodalom, ahol le lehet csúszni, csillében lehet utazni, mászni a barlangszerűen kialakított járatokon, amit persze egytől egyik ki is próbáltunk. Már három óra eltelt és még mindig nem kellett komoly felnőttként viselkedni, hanem őszinte gyerekként játszani, ahol nem szólnak rád, hogy miért viselkedsz így. Kell ennél több? Aligha…
Utunk záró állomása a Fő téren lévő gyönyörű Fabricius-ház volt. Itt a múzeum munkatársaiból és barátaiból álló Ars Historica Társulat „Aranyba foglalva” című előadását tekinthettük meg. Kortárs köntösbe, a mai világra átültetve, sokszor mai szlenget használva elevenedett meg előttünk Arany János egyik legismertebb balladája, A walesi bárdok. A hangulat, a helyszín és a feldolgozás magával ragadó és elgondolkodtató volt.
A rövid, de annál tartalmasabb program, egy finom vacsora és az esti Sopron atmoszférájának beszippantása után a turnébusz elindult Budapest felé. Eszembe sem jutott hazafelé dolgozni: nem csináltunk mást, mint beszélgettünk és közösen mosolyogtunk az átélt szuper élményeken. A vidámság és a gyermeki énem fesztelen kiélésének hevében elszundítottam és a következő pillanatban már a főváros fényei fogadtak. Köszönöm Sopron! Aki csak teheti, menjen el és látogassa meg a várost, és azt a rengeteg múzeumot, ami kínálnak. Érdemes és senki sem fog csalódni!
Balatoni József - Jocó bácsi
